PERU

Full text search

PERU
1. Változás ‘90: csak az 1990-es elnökválasztásra létrehozott független csoport, azért alakult, hogy a későbbi győztest, Alberto Fujimorit segítse.
2. Demokratikus Front: vezetője a világhírű író, Mario Vargas Llosa volt. A Front a választás után felbomlott. Legerősebb csoportjai közé tartozott a Vargas Llosa vezette jobboldali Szabadság Mozgalom, amely 1987 óta Liberális Pártként működik. Idetartozott az 1956-ban létrehozott, mérsékelten jobboldali, amerikai támogatást élvező Népi Akció, amely 1963–68 között kormánypárt volt, egyik frakciója 1968 után a katonai juntát támogatta. A Keresztény Néppárt 1966-ban szakadt ki a 10 évvel korábban alapított Kereszténydemokrata Pártból, amely a katolikus egyház támogatta szociális reformprogram híve.
3. Az ország legrégibb pártja az APRA (Amerikai Népi Forradalmi Szövetség). 1924-ben Mexikóban, majd 1930-ban Peruban szerveződött meg radikális baloldalként. Jelenleg mérsékelt balközép párt, erős munkásbázissal és befolyással a középrétegekben. Csak 1945 óta legális. A 80-as évek közepén a centrista Alan García személyében APRA-elnöke volt Perunak.
4. A Szocialista Baloldalt 1990-ben kisebb csoportok hozták létre az elnökválasztásra. Az Egyesült Baloldal már 10 évvel korábban Baloldali Front néven jött létre. Idetartozik a FOCEP (Munkások, Parasztok, Diákok Népi Frontja), amely 13 kisebb baloldali csoport koalíciója; az 1928-ban alapított Perui Kommunista Párt, (1933-ban betiltották, csak 1978-ban indulhatott újra a választásokon); az 1982 óta létező balközép Nemzeti Integráció Pártja; az 1979-ben alapított Forradalmi Baloldal Uniója.
5. Az országban működő illegális szervezetek közül a legismertebb a „Fényes Ösvény” gerillacsoport, amelyet 1970-ben alakított a Kommunista Pártból kivált maoista csoport, fegyveres harcot 1980-ban kezdett. 1988 óta működik a Rodrigo Franco Kommando jobboldali félkatonai csoport.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit