Kislexikon, fogalomtár és szótár

Full text search

Kislexikon, fogalomtár és szótár
Az egészségüggyel, a gyógyítással kapcsolatos fogalmak nagyon sokat bővültek az elmúlt esztendőkben. A most következő fejezet ennek meggyőző bizonyítéka lehet. A bővülés oka az egészségügy reformja és az a nyugati orientáció, amely jellemzi az Európai Unió felé törekvő Magyarországot. Az egészségügy reformjából, az egészségügy finanszírozásának változásából egészen új szavak, kifejezések következnek. A sajtóban, a hírközlésben megjelentek olyan angol nyelvű kifejezések is, amelyek értelme, használata nem egészen világos még. Az egészségügyi minőségbiztosítás pedig egészen új terület. Az elkövetkező években ezek a kifejezések – magyar megfelelőjükkel együtt – általánosan használttá válhatnak. Ezért a kislexikont három, egymástól eltérő részre bontottuk. Az első részben a betegségekkel, az egészséggel, gyógyítással kapcsolatos fogalmak szerepelnek. A második rész, a fogalomtár, a reform kapcsán ránk zúduló új kifejezéseket magyarázza. A harmadik rész pedig az egészségügyi minőségbiztosítással kapcsolatos szavakat értelmezi. Ez utóbbi két részben sok az idegen kifejezés, sok a még pontatlan magyar fordítás. Ez is jelzi, hogy a magyar egészségügy egy külföldön már régóta követett út kezdetén tart.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit