Reményt keltő tárgyalások a vegyi fegyverek teljes eltiltását előíró egyezményről

Full text search

Reményt keltő tárgyalások a vegyi fegyverek teljes eltiltását előíró egyezményről
A bakteriológiai (biológiai) fegyverek leválasztását követően a genfi Leszerelési Bizottság folytatta a vegyi fegyverek teljes tilalmát előíró egyezmény kidolgozását.
A vegyi fegyverek kérdésköre azonban az előbbinél lényegesen bonyolultabb. Egyfelől ugyanis igen nagy a katonai célra alkalmasnak látszó vegyi anyagok száma, másfelől pedig alkalmazásuk lehetősége sokkal szélesebb körű. Ezért a tárgyalásokon sokáig nem történt érdemi haladás.
Az egy helyben topogáshoz hozzájárult a szovjet–amerikai kapcsolatok romlása a 70-es évek második felétől, valamint az is, hogy a korábbi szovjet vezetés mereven elzárkózott az egyezmények végrehajtásának helyszíni ellenőrzésétől. Enélkül pedig a teljes eltiltást kimondó egyezmény előírásainak betartása nem ellenőrizhető megbízhatóan; nem elegendőek már a nemzeti technikai ellenőrző módszerek, amelyek döntően a felderítő műholdak használatára épülnek.
Az időközben 40 tagúra bővült és Leszerelési Értekezlet névre átkeresztelt genfi leszerelési fórumon az 1986-os esztendő hozta meg a fordulatot. Az új szovjet vezetés által alapvetően megváltoztatott biztonságpolitikai koncepció szerint a helyszíni ellenőrzés és egy sor más, korábban visszautasított javaslat elfogadhatóvá vált. Mindez jelentősen felgyorsította az egyezmény szövegezésének menetét, és belátható közelségbe került a vegyi fegyverek teljes tilalmát, a felhalmozott készletek és a gyártókapacitások megsemmisítését kimondó egyezmény megkötése.
Biztonság- és bizalomerősítő megállapodások
A fegyverkezési verseny egyik oka és ösztönzője, a leszerelésnek pedig fontos akadálya a biztonság (vagy biztonságérzet), ill. a bizalom hiánya. Épp ezért rendkívül fontosnak tekinthetők azok az egyezmények és megállapodások, amelyek nem valamilyen meghatározott fegyverfajta korlátozására, tilalmára, esetleg csökkentésére vagy felszámolására irányulnak, hanem általában az aláíró országok közötti kapcsolatot javítják, olyan feltételeket teremtenek, amelyek segítenek felszámolni a félreértéseket, különösen a viták éleződése, a nemzetközi kapcsolatok romlása, helyi háborús konfliktusok kialakulása idején.
A biztonság- és bizalomerősítő megállapodások kezdetben a kétoldalúakkal indultak. A „helsinki folyamat” keretében 1986 őszén létrejött stockholmi megállapodás azonban a biztonság- és bizalomerősítő intézkedések kiszélesedésének, sokoldalúvá válásának kezdetét jelenti.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit