Energiaellátás
Energiaellátás
Magyarország energiagazdálkodása az elmúlt hosszabb időszak alatt az olcsó energiahordozók könnyű hozzáférhetősége miatt, majd az ipar nagy fajlagos energiafogyasztású technológiái és a kialakult igényes lakossági-kommunális energiaellátási – főleg hőellátási – választék kiépítése következtében oda vezetett, hogy jelenleg már az ország igényeinek mintegy 50%-át behozatalból lehet csak kielégíteni.
Az ország energiahordozói behozatalát vezetékes szállítórendszereken, a szénhidrogéneket (kőolaj, földgáz) csőhálózatokon, a villamos energiát nagyfeszültségű nemzetközi kooperációs szabadvezeték-hálózati rendszeren keresztül bonyolítja.
A magyar energiarendszer országos és nemzetközi kooperációt biztosító hálózatai fokozatosan épültek ki, és európai szinten is korszerűnek tekinthetők.
A villamos alaphálózaton lényeges változást jelentett, hogy Magyarország a közelmúltban levált a keleti – az egykori KGST-országokat ellátó – VERE egyesített rendszerről, és az újonnan megalakult CENTREL rendszerben – Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország – 1993 óta folytat kooperációt, majd 1995 októberétől párhuzamos üzemben jár a nyugat-európai villamosenergia-rendszerrel.
Az UCPTE egyesített nyugat-európai villamosenergia-rendszerhez való csatlakozást segítette elő az alaphálózaton egy 400 kV-os hálózati összeköttetés megépítése Győr–Bécs között, továbbá egy Ausztriába telepített 600 mW teljesítményátvitelre képes egyenirányító betét.
Magyarország a Kelet-Közép-Európában elfoglalt kedvező geopolitikai helyzeténél fogva a jövőben nemcsak az eddigi keleti kapcsolódásokon keresztül biztosíthatja a szükséges energiaforgalmat, hanem növelheti azt a nyugati, délnyugati irányú rendszerkapcsolatok kiépítésével. Kedvező területhasználati feltételekkel építhetők tranzit-energiaszállító hálózatok az európai integráció keretében.
A szénhidrogén – kőolaj és földgáz – -hálózati integrációt az elmúlt fél évszázad növekvő igényei követelték ki, mivel a hazai szénhidrogén-, főleg a kőolaj-kitermelő helyek fokozatosan kimerültek.
Előbb a kőolajszállító vezetékrendszer épült ki az egykori szovjetunióbeli gazdag olajmezőkből táplálva, majd az Adria csővezeték révén bekapcsolódott az ország a kőolaj világkereskedelmébe.
Az ország földgázellátása 1990-ig csak egy irányból, a FÁK-országok területéről volt biztosított. Mára azonban elkészült a régóta hiányzó nyugati hálózati összeköttetés Győr és az ausztriai Baumgarter között.
Az ország primer energiahordozói tüzelőanyag-szerkezetében túlsúlyban vannak a szénhidrogének, hasonlóan az OECD-országok struktúrájához, azzal a különbséggel, hogy Magyarország kétszeresen nagyobb arányban kötelezte el magát a földgáz mellett. Ennek oka egyrészt az erőművek, fűtőművek környezetjavítást is eredményező, tüzelőanyag-váltással összekapcsolt rekonstrukciói, másrészt a lakossági, kommunális, intézményi fogyasztói kör jelentős bővülése.
A vezetékes gázellátottság növekedett a legdinamikusabban az elmúlt években. 1990-ig csak 454 település, 1995 végére már 1449 település volt bekapcsolva a földgázellátásba.
Az egyéb energiahordozók mindössze 1%-ot tesznek ki a struktúrában, annak is nagy része vízi energia, a hazai megújuló energiahordozók, így a biomassza, a geotermikus energia gyakorlatilag hiányzik az energiahordozói szerkezetből.
A nemzetközi és a hazai magisztrális hálózati összeköttetések kiépítettsége európai szinten mérve „közepesnek” mondható, esetenként „jó” minősítésű, noha még hiányoznak a kooperációs és tranzitvezetékek. A térségi színtű energiaellátottsági színvonala azonban elmarad az európai átlagtól.
Sallai Anna
