A globális kockázatokkal foglalkozó egyezmények.

Full text search

A globális kockázatokkal foglalkozó egyezmények.
A nyolcvanas években a szakemberek tudományos elemzései már eljutottak a politikai döntéshozatal és az előzetes nemzetközi egyeztetések szintjéig. Ennek az időszaknak kiemelkedő jelentőségű eseménye az ENSZ közgyűlésének határozata a Környezet és Fejlesztés Világbizottság megalakításáról (1983), majd a bizottság „Közös jövőnk” című jelentésének elfogadása (1987). A növekvő környezeti kockázatokkal kapcsolatos tudományos elemzések (mint például a Római Klub világmodellekre épülő jelentései) ekkorra már eljutottak a politikai döntéshozatal szintjéig.
Ebben az időszakban a következő témákban készültek globális jelentőségű egyezmények:
– az ózonréteg védelméről (Bécs–1985), a Montreali jegyzőkönyv (1987), illetve a londoni (1990) és a koppenhágai (1992) módosítás;
– az éghajlat-változási keretegyezmény (1992);
– a biológiai sokféleség védelmével foglalkozó egyezmény (1992);
– a veszélyes hulladékok országhatárokon túlra szállításának és elhelyezésének ellenőrzéséről szóló egyezmény (Basel – 1989);
– az ipari balesetek országhatárokon átterjedő hatásairól szóló egyezmény (Helsinki – 1992);
– az országhatárokon átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról elfogadott egyezmény (Spoo – 1991);
– elsivatagosodás, erdőpusztulás.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit