A Garcsin völgye, mint ismeretlen határszéli szoros.
A Garcsin völgye, mint ismeretlen határszéli szoros.
A Barczát körülölelő havasok egész gyürüzetét be kivánom mutatni, már pedig azok ismertetése hiányos lenne, ha a Hosszúfalu felső végénél nyiló Garcsin vagy Kis-Tatrang völgyének ismertetését mellőzném; leirom azt röviden, hogy az által az útast annak megtekintésére ösztönözzem, mivel az arra valóban méltó, mert a torkolatjánál igénytelennek tetsző völgy odább havastáji szorosaink legszebbikének egyikévé fejlődik ki, oly szép tájakkal, melyek a félnapot igénybe vevő kirándulásnál gazdagon jutalmazzák az útast*. A Garcsin völgye Fürészmező felső végétől* délirányba nyomul be a határszéli Kárpátok közé, s az ó-sánczi és tömösi szorosok közti havastömbnek fő vizcsatornáját képezvén, mindenütt párhuzamosan halad a tömösi szorossal, melytől csak a Nagy-Kőhavas hatalmas sziklafala választja el. Völgyfeje a határszéli Tót Pálnál (Paltin) van, mely körülbelül a tömösi szoros végpontján levő Prediállal esik egy vonalba, s melynek északi oldalából a Garcsin, nyugati oldalából a Száraz-Tömös, déli oldalából a Pravodába szakadó Verespatak ered. A Garcsin völgye e szerint nem valamely jelentőtlen kis völgyecske, hanem egyike a hon határáig kinyuló határszéli szorosainknak, melyen az itt felvonuló széna-úton Oláhországba lehet kijutni; s igy azt mint eddig ismeretlent, Garcsin szoros néven befoglalom határszéli szorosaink közé.
E kirándulást legczélszerüben lóháton tehetni meg, mert a szekérút nagyon rosz, gyalog pedig a hidnélküli vizeken áthatolni nagyon bajos.
Fürészmező felső részének nehány háza a Garcsin völgyében fekszik, itt szántóföldek is vannak, nagyon kis térre szoritva, mert fennebb a vidék köves volta az ekét számüzi onnan.
A Garcsin-szoros torkolatjánál igénytelen és kevest igérő; a tekintélyes, áradásaikor gyakran veszélyes folyam mély-széles medre csaknem az egész völgyet elfoglalja, az összetorlott szikladarabok, az összekuszált fatörzsek a rombolásnak szomorú képét tárják fel; olyan e meder, mint ha a titánok harczterét szemlélnők, s valóban titán is az ily szilaj, féket nem ismerő, gátot nem tűrő havasi folyam, mely harczra kel a természettel és az emberrel; mely itt a havasok közt – hol ő az úr – kedvére kitombolja magát, tör, bont, ront, hogy majd midőn az emberlakta polgárosodott vidékre lejut, ott megülepedett állapotban jelenhessék meg, termékenyitő hivatását kellőleg betöltendő. A Garcsin itt még szenvedélyességének első stádiumában van, s miként ő vad-szilaj, ugy környezet is hasonló. Völgyszegélyző hegyei erdőékeiktől fosztottan, kopár ridegen merednek fel, félelmes mély árkok és szakadásoktól átszaggatva, s igy e vidék első behatása nyomasztó, a környezet egyhangú és dísztelen, mintha hatást vadászólag akarná az ellentétek által hatva, a havasok odább levő bűbájos panorámájának nagyszerüségét fokozni. Ily jellegű vidéken haladva negyed óra alatt értünk el azon roppant kőgátláshoz, melylyel a Garcsin vize egy részét kiszakitva, – mint fennebb emlitém – Hermány felé vezették el a hétfalusiak. Óriási munka volt ez, melylyel az ember a természet eredeti akaratján diadalmaskodni, annak törvényeit megváltoztatni erőlködött; de gyengesége itt is bebizonyult, mert bár mily szilárd, bár mily bámulatos volt is a faragott szikladarabokból egybealkotott cyklopsi mű, s bár több századon át fékezte és irányozta a viz folyását* a havas szilaj szülöttje, a féktelen Garcsin harczra kelt, s 1871-ben ellene áradván, addig döngette szikla és fatörzsekből alkotott faltörő kosaival, mignem a büszke mű egybeomlott, elsodortatott, helyén pedig oly mély meder támadt, hogy nagyon kétséges, ha a folyamteremtő gátlás isméti helyreállitása lehetséges fog-e lenni?
Hogy e gátlás régi munka, mutatja az, hogy a négy falu hosszasan perlekedvén a Garcsin rétje felett, 1642-ben a brassói főbiró előtt ugy bekültek ki és egyeztek meg, hogy nevezett rét a Kis-Tatrangon levő gátig legyen Hosszúfalué, azon felül pedig Csernátfalu, Türkös és Bácsfalué, a bekeritet kaszálók mostani birtokosaik kezén maradván, bármely falusiak legyenek is azok, s végre, hogy mindenik falu tartozik úthelyet engedni a másiknak. Ezen magyar szövegű érdekes okmány közölve van egészen. „Czáfolata a brassói városi közönség által a hajdani törcsvári urad. jogi állap.“ kiadta Pávai V. Elek, Kolozsv. 1873. 33–34. lapj.
A vidék itt már kezd egyhanguságából kibontakozni, az eddig kopár előhegyek által fedett havasok előtérbe lépnek, s feltárják változatos szépségük megdöbbentő nagyszerűségét; ott emelkedik a nyugati oldalon a Nagy-Kőhavas égre meredő sziklatornyaival, mig a völgy keleti túl oldalát az erdő koszorús Arapa bércze szegélyezi, melynek tetején a gulya csúcs idomú Rencze lövel fel a hegynek felhőkethasgató szarvaként, a háttérben pedig a fennhéjázó Tót Pál emeli fel százezredes, mély redőkkel bevont kopasz homlokát. E büszke havasok keretelik be a világ zajától távol eső völgyet; e havasok mély öbleiből rohannak alá a Garcsin keblébe siető számos kristály csermelyek, melyek közül fölemlitem a völgy alsó részén a jobb partilag beszakadó Renczevizét, Giróvölgy vizét, és a baloldalon Detrepatakát, Mozsárpatakát*. A Detrepataka a puszta fölemlitésnél többre érdemes, mert Garcsinba szakadásától pár száz lépésnyire meder szélén, ásványos források buzognak fel, melyeket a lakosok Büdös forrásnak neveznek, mivel azok szagjuk által már messziről elárult dús kéntartalommal birnak. Ezek alkalmasint egy természetüek lehetnek az ó-sánczi szoros Felső Hidegvölgyében levő kénes forrásokkal; nem lehet tudni, hogy minő gyógykincset rejtenek e források, mert vegybontva s tudományosan megvizsgálva, sőt még csak felemlitve se voltak soha.
Ily neve alkalmasint onnan eredt, mert az a Nagykőhavasnak egy köridomu – tehát mozsáralaku szikla kebléből törtet le Jeremiásnak nevezett hegy alján.
A Mozsár-patakán felül, Fürészmezőtől egy jó órai távolságra a Garcsin völgye kiszélesedik, partjain egy havasi községnek fekhelyül kinálkozó, szép térség terül el, buja tenyészetű bekeritett kaszálókkal. A Garcsin itt két ágra oszlik, az eredeti déli irányból társfolyója a Kiság törtett le, mig maga a Garcsin mindenütt a Nagykőhavas alján folyva délnyugatra kanyarodik. A kettőnek völgyét a közbeékelt Andir bércze* választja el, melynek erdőkoszorús bérczéle fölött a Tót Pál tenyészet nélküli roppant csúcsa emelkedik az ég felhői közé, mint óriások templomának hatalmas kupolája. A vizoszlás e helye mutatja fel a Garcsin szorosnak fénypontját, mert a szép nevű Andirbércz s maga a Tót Pál is eltörpül, háttérbe szorul a Nagy-Kőhavas mellett, a mely a völgy nyugati oldalán egész hosszában, és egész magasságában, tetejétől aljáig tünik fel, eddig még nem látott keleti oldalának csodás és megdöbbentően nagyszerű szépségeit tárva fel a szemlélő előtt. Nekem ugy tetszik, hogy a Nagy-Kőhavas ezen ismeretlen oldaláról tekintve, sokkal szebb mint az eddig látott északi és nyugati oldalról nézve, mert mig ugy Hétfalu (északi) mint a tömösi szoros (nyugati) felől lépcsőleges előhegyek zsámolyáról emelkednek fel fenyves rengetegek közé fészkelt sziklaormai, addig a Garcsinra néző keleti oldala minden előhegyek nélkül függélyesen tornyosodik fel, mint egy megkövesült isteni gondolat. S ne döbbenne-e meg a parányi ember, a ki ezen 6000 láb magas sziklafalnak lábainál állva, tekintetével alig mer fölemelkedni azon roppant csompókig (sziklaszálak), melyekbe gyakran belebotlanak az ég felhői is; de minő varászlatszerüen szépek azok, a száz meg százféle alakban idomuló sziklaszálak, a melyek a fenyvesek tengeréből mint csodás ezüst tornyok lövelnek fel; minő nagyszerüek azok a roppant sziklagerinczek, melyek mint a havas sörényei festődnek le az ég azur lapján. Oh e látványnyal eltelni, annak szépségeit mind kiaknázni alig lehetséges, órákig bámultam azt, s midőn végre el kelle tőle válnom, szerettem volna a szemléletet elől kezdeni, mert a természet barátja oly hévvel tud egy szép, egy nagyszerű vidékhez ragaszkodni, mint a szerető sziv-választottjához; a havasok szülöttjének a hegyek roppantottsága előtt való lelkesedésénél, a hegyvidékhez való ragaszkodásánál bizonyos lélektani okoknak kell működni; azt hiszem, hogy azért tapad oly előszeretettel a sziklák végtelen tömegéhez, mert a szabadság jelképeinek tekintve azokkal azonositja. Innen van talán, hogy minden havastáji nép szabadságszerető szokott lenni, s nem egy könnyen tud havasaitól, melyekbe a szabadság fogalmát mintegy eszményité, megválni, vagy ha megválni kénytelen is, a havas utáni vágy nála azonos a honvágy gyötrő érzetével. Oh mily sokszor tépte 15 évi hontalanságom korában ez érzés keblemet s valahányszor a honvágy szivem fájdalmát felrázta, mindannyiszor feltüntek lelki szemeim előtt a székely bérczek bűbájos képletei. Én akkor elérhetleneknek, tiltott édennek hittem azokat. Áldott legyen sorsom, a mely visszavezetett e szent bérczek közé, a mely megvédett attól, hogy hamvaim idegen föld porával vegyüljenek össze. Most itt vagyok a hatalmas bérczek által körülölelt és védett hazában, hol ezután élni és halni kivánok. De bár mily bajos is az e látványtól való megválás, tovább kell haladnunk, hogy a Garcsin felső völgyének szépségeit, ha csak futólagosan is, megtekinthessük; mellőzve tehát a jelentőtlenebb Kiságot, a Garcsin sziklák közé szoritott völgyén hatolunk fölfelé, hol minden lépten-nyomon meglepőbbnél meglepőbb tájak merülnek fel. A Nagykőhavas alól fenyves nőtte, felül kopasz oldala falmeredeken emelkedik fel félelmes magasságig; minden fordulatnál, minden völgynyilatnál*, e havasnak egy bűbájos részlete tünik fel, melyet az egész nagyszerüségének összeségében észre nem vettünk. A juramészkő havasok finomul kicsipkézett ormaikkal olyanok, mint valamely nagyszerű goth dom, melyet ha ösznagyszerüségében megbámultunk s kezdjük részletszépségeit bonczolgatni, minden kapuzatban, minden ablakdíszművezetben, minden párkányzatban, minden díszletezésben tudunk egyes remek műalkotást felfedezni, ugy a mészkő-havasoknál is, a midőn azt órákig elnéztük, midőn annak minden egyes pontján legeltetők szemeinket, mikor azt elvégre megközelitjük, uj meg uj addig észre nem vett részleteket fedezünk fel, melyek az egésztől és a többitől elvontan egy-magukban is kiérdemlik bámulatunkat. De ki tudná a két óra hosszúságú felső Garcsinvölgynek minden lépten váltakozó szépségeit leirni, csak a közvetlen szemlélet tudja annak fogalmát adni, csak a megtekintés képes egy fogékony kedélyre azt a lélekemelő behatást gyakorolni, mint a minőt reám gyakorolt az. A völgy mind fennebb emelkedik, egészen az Andir-bércz éleig, hol egyfelől a Garcsin, túl pedig a Száraz-Tömös forrásfeje van. E vizválasztónál van a határszél, itt vonul át egy tiltott csempész-ösvény a havas-túli tartományba. Sokkal bajosabb a tömösi szorosba való átjutás, mert a válaszfalat alkotó Nagykőhavas oly meredek, hogy csak a merész röptű kőszáli sas tud azon átrepülni, és mégis van egy közlekedési vonal: a régi Cordonösvény, melyen 1848 előtt a székely határőrök, kik a Barczaság négy szorosa felett őrködtek, az Andir-bérczén levő cordon-háztól a tömösi vámhoz szoktak volt átjárni. Ez ösvény mindenütt a sziklák gerinczein halad, egy helyt azonban több száz lábnyi mélységhez jut, melyen emberileg lehatolni lehetlennek tetszik; és még is leszálltak a mi székelyeink, s leszállnak most is a nyomdokaikat követő hétfalusi vadászok egy a sziklafal mellett felmagasuló fenyőfán, melynek sziklához tapadó ágait lépcsőzetnek használják. Itt e havas tájon minden nagyszerű, még a nehézségeket is nagyszerű merészséggel győzik le az emberek.
Vajjon e név nem ered-e az ős székelyeknél használt Zandir-ból, melynek emlékét Zándirhám-ba örökíte a Székely krónika.
Az itt Garcsinba szakadó jelentékenyebb mellékfolyók jobbról: Előhegyvize, Szénhegypataka, Medves pataka; balról a Henkel hegy pataka.
Im rövid vázlatos leirása az eddig figyelemre nem méltatott Garcsin szorosának, mely az alpi tájakban oly gazdag Barczaságon is méltán meg fog mindenkit lepni; mert bár mily szépek is a Barczáról kivezető többi szorosok, bár mily nagyszerüek legyenek is az azokat bekeretelő havasok, a Garcsin völgye bizonnyal nem fog ezek mellett elhomályosodni és háttérbe szorulni, s azért a Hétfaluban megforduló útasnak lelkiismeretesen merem a garcsini kirándulást ajánlani, mely az ismeretlenség varázsával készit számára kellemes meglepetéseket.
Visszatérve Hétfaluba, ismét bemerültünk a határszéli Kárpátok közé, és bemerültünk leginkább Hétfalu érdekében, hogy annak egész területét bevonjuk ismeretünk körébe. Hétfalu, mely lételét a honvédelem kötelezettségének köszönheti, akként helyezkedett el, hogy a Barczaság keleti és déli oldalán nyiló négy határszéli szoros felett őrködhessék. E szorosok közül már leirtunk hármat: a Bodzát, Ó-sánczot és a Garcsin szorosát; még hátra van a negyedik: a tömösi szoros, mely nem csak a védelmi kötelezettségnél fogva, hanem területileg is a hétfalu egyikéhez: Bácsfaluhoz tartozik, s azért annak ismertetését jogosan illeszthetjük be Hétfalu leirásának keretébe. Egy búcsulátogatással tiszteljük meg tehát a Hétfalut, hogy a legszélről eső Bácsfaluból a közelében levő tömösi szorosba térjünk be.
