A magyar Hanibál: Tököli Zernyesten.
A magyar Hanibál: Tököli Zernyesten.
De hogy Zernyest classicus szinben tünjék fel előttünk, hogy lelkünkben a hazafias lelkesedés szent érzete támadjon, hogy annak hantjait tisztelettel és ihletve tapodjuk; azért nem kell a rómaiak nyomdokait kutatnunk, nem kell oly távol korra visszaröpitenünk emlékezetünk vándor fecskéit, mert nemzeti történelmünk oly eseményt csatolt ezen igénytelen helyhez, mely annak nevét a dicsőség fényözönében tündökölteti; a történet muzsája örökre viruló babérokat tenyészt Zernyest virányos térein. Van-e magyar, van-e a szabaságnak egy barátja, ki ne lelkesülne Zernyest nevére, van-e honfi kebel, mely hidegen maradhatna, midőn azon helyhez közeledik, hol a magyar szabadság és függetlenségi törekvésnek legdicsőbb győzelmét vívta ki a nagy Tököli Imre: a magyar szabadságnak ezen nagy és dicső bajnoka, ki 21 évet töltött csatatéren, küzdve a letiport magyar nemzet fölemeléseért, kinek élete a nemes áldozatkészség s dicső önfeláldozásnak egy hosszú sorozata volt, s ki végre is határtalan önfeláldozásáért a számüzetés és hontalanság keserű poharát fenekig ürité, távol a hontól – melynek egész életét szentelé – idegen hantok alatt lelvén idegen sirt. A feledett távol sirra a dicsőségnek fénysugarai áradoznak, s midőn a hon elismerése haza szállitandja a szent hamvakat, midőn a nagy hős emlékéhez méltó emlékoszlopot fog emelni: ez emléken Zernyest neve tündöklő arany betűkkel lesz bevésve, mert ha e győzelemnek hasonmását akarjuk feltalálni, azt csak Carthagónak a vetélytársat nem türő Róma elleni harczaiban találjuk fel, s Hannibál az egyedüli hős, kinek nevével, dicsőségével Tököliét párhuzamba tehetjük. Annyi egyformaság e két hős és hadi tényeik és sorsa között; a gyakori vereség, legyőzetés után sem csüggedő, bátorságot nem vesztő erkölcsi fönség, a szabadság nagy hőseit jellemző rendületlen bátorság mindkettőben egyenlő nagy mértékben volt meg. Mindkét jellem sarkalatos erénye volt, hogy a legyőzetésből új ösztönt, lelkesedést és tett-erőt tudott meriteni újabb, dicsőbb küzdelmekhez. S mennyi egyformaság van az egybehasonlitott két hős életmozzanatai között; a legyőzött Hannibal, ki járatlan Alpokon, bérczi sasként csapott alá Róma meglepett hadsergeire, s azt megsemmisitve tiporta el; Tököli, ki hozzá hasonlón, addig ember által nem tapodott havasokon ereszkedett le hadsergével, hogy viharként elseperje, a hont rabigába döntött zsoldosok fennhéjázó phalanxait.
Mindkettő elbukott ugyan a küzdelemben, az ügy, melyért annyit áldoztak, küzdöttek, elesett; mindketten idegen földön számüzetve haltak el; de mindkét név tündöklő helyet foglal el a világtörténelemben, s mint félisteneket kell hogy tisztelje emléköket az, kinek hitvallásában az emberi jogok és szabadság eszméi befoglalva vannak, s meg kell hajolnia, mint az erkölcsi nagyság szellemóriásai előtt.
És te nagy hős, kinek én távol sirjához egykor hontalan bujdosó áhitatos zarándokként elvándoroltam; kinek feledett sirjára az elismerés babér koszoruját illesztém; én, ki keblem szentélyéből felfakadt könyekkel öntözém meg a hamvaidat fedő szent hantokat: im eljövék ide is, hogy a te dicsőséged, s a mi dicsőségünk általad emlékezetes ezen harczterét meglátogassam.
Nem harsogó tárogató az, minek gyenge szavam hangot ad, mely világra zengőleg emelje ki győzelmednek, dicsőségednek nagyságát; gyenge panaszos fuvola csak, melynek mélapanaszos hangja legfölebb az érzőbb honfi keblekben ha talál visszhangra, melyekben hagyományos honszerelmednek szent tüze elolthatlanul ég még azoknál, kik nyomdokaid jelölte útakon haladva folytatják azon nemes küzdelmet, melyből végre is a nemzeti szabadságnak kell kiemelkednie. Nagy szellemed tovább él e nemzetben, s az ügy, melyért küzdél, győzni fog egykor; mert győznie kell az örök igazság szent törvényei szerint.
Ha a zernyesti téren egykori szabadságharczunk hősének emlékszobrát hiában keresi is az útas, ott vannak a tér felé magasuló Királykőnek égig emelkedő sziklái, melyeken emberi fogalmat túlhaladó merészség és nehézséggel szállottak alá lelkes harczosai; ott van a tér, hol győzelmeskedett, hol a haza rosz szelleme Teleky Mihály s annyi ezrek elhullottak a győzelmet vagy halált kereső kuruczok csapásai alatt. Fölleljük ott minden egyes pontjait, minden egyes mozzanatát a véres csatának, s a különben is szép nagyszerű tájt, dicső emlékek füzérével ékithetjük fel. A dicsőség e tere fölött ott emelkedik az ég felhői közé felható sziklaóriás: nagyszerű emlék-gula, melyen Tököli neve tündöklően ragyog a hazafias méltánylat és elismerés oda képzelte betűkkel felirva. Ott terül el a tér, hol aug. 21-én (1690) mindent eltipró győzelmét vivta. Itt jelent meg ő a csüggedni soha sem tudó, ez év végén még kétszer, hogy megkisértse a mély álomba sülyedt magyar nemzetet felrázni, hogy a szabadságnak, ha csak később gyümölcsöző földét vérével termékenyitse; ő győzelmet vagy halált keresett itt a haza véghatáránál, de egyiket sem tudta elérni, s elment nemzetünk ős honába Ázsiába, hogy ott egy elhagyott szük sirba temesse el a magyarnak ő benne megtestesült dicsőségét; e sirt már azóta két emigratio kereste fel, s elhozák onnan azon szent lelkesedést és a honszerelem malasztját, mely nemzetünk regeneratióját eszközölni képes volt.
