Bunyitay Vince hatalmas munkája, A váradi püspökség története első kötete hasonmás kiadásának megjelenése alkalmából, 2000. április 26-án bevezető értékelésemben a következőket írtam: „mindenkor időszerű Bunyitay történelmi munkája, mert egy nemzet küzdelmét, többször bukását, de mindig felemelkedni tudó újjászületését is bemutatja. Ezért fordultunk Anyaországunk Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához anyagi segitségért, hogy gazdasági nyomorúságunk állapotában is megjelentethessük négy egymást követő évben Bunyitay négy kötetét”.
Kilenc hónap sem telt el s hiszem, hogy isteni sugallatra s a Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma utolérhetetlenül nemes és áldozatos, gondos és szeretetteljes gesztusa eredményeként, íme megjelentethettük a II. kötetet is, sőt merjük remélni, hogy 2001 végéig a III–IV. kötet is megjelenhet.
Hálát adunk ezért Istennek, Magyarország felelős vezetőinek, közöttük a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma miniszterének s munkatársainak, kiknek szívügyük volt, hogy a négy kötet mielőbb, az I. kötethez hasonló minőségű papíron s kötésben jelenhessen meg. Isten fizesse gazdagon mind lelki, mind anyagi-földi javakkal nagy jóakaratukat!
Mi népünkért végzett még áldozatosabb munkánkkal igyekszünk mindezt meghálálni, hogy nyelvünk tisztaságát, hagyományaink hűséges őrzését, kultúránk nemes ősi veretét, mint szemünk fényét gondozzuk!
NagyVárad, 2001. január 18-án, Árpádházi Szent Margit szűz ünnepén.
† Tempfli József megyés püspök
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.