38. MÁRÉFALVA

Full text search

38. MÁRÉFALVA
1566-ban jelentkezik először a forrásokban. (C. Suciu: Dicţionar istoric.) 1567-ben a regestrum Máréfalva néven 19 kapuval jegyzi. (SZOKL. II. 220.) 1576-ban ismét Máréfalva néven (C. Suciu: i. m.) tűnik fel.
Egy 1760-os feljegyzés szerint a régi torony egyik kövén Rákóczi György neve volt bevésve. (Schematismus. 1882. 184.) 1645-ből adat van arról, hogy Rákóczi György fejedelem jószágigazgatója ura nevében el akarja foglalni az egyház birtokait, amit a máréfalviak fegyveresen megakadályoznak.
Mikor épülhetett a régi templom?
Sajnos, erről a templom nem vallhat, eltűnt. 1772-ben új templomot építenek és a régi stíluselemeiből semmit sem mentenek át. Egyedül a hajdani keresztelőkút menekült meg. Ezt beépítették a plébánia tornácát tartó falba. A szentségfülke, melynek egyszerű keretéből három kereszt emelkedik ki, a XV–XVI. század fordulóján készült, s bizonyság arra, hogy a Rákóczi kori templom vagy elődje ekkor már létezett.
A torony Rákóczi kori felirata annak építési dátuma lehet. (Dávid L.: A középkori Udvarhelyszék. 203–204.)
A középkori falu lakossága a reformáció idején is megmarad katolikusnak és ma is az. A Rákóczi kori birtokfoglaláskor kísérlet történhetett a reformálásra is, de a hívek fegyveres ellenállással védték meg egyházukat. (Schematismus. 1882. 184.)
A XVI. században udvarhelyi ferencesek látták el, majd Fenyéddel együtt anyaegyház a XVIII. században. (Benkő J.: Transsilvania. II. 166.) E század elején is tiszta katolikus falu, plébániatemplommal. (Helységnévtár. 1913.)

Katolikus templom

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit