12. CEGŐTELKE

Full text search

12. CEGŐTELKE
1243-ban jelentkezik az okiratokban egy Chegetelke megnevezés, de Györffy szerint (Az Árpád-kori. II. 64.) az oklevél nem hiteles. Ez az oklevél legfeljebb egy pusztára érvényes: 1366-ban Zegen, 1407-ben Zegew, 1413-ban Scegew, 1428-ban Nagy Chegew, 1429-ben Czagendorf, 1433-ban Czege, 1622-ben Szász Zege formában fordul elő a forrásokban.
(C. Suciu: Dicţionar istoric.)
Kétségtelen, hogy középkori temploma volt, amelyről a ma is fennálló gótikus stíluselemei beszélnek.
1622-ben szép kőtemploma van, tornyában három haranggal. A torony különálló. (Kádár: Szolnok-Doboka vm. II. 502.) 1754-ben romladozó állapotba kerül (Kádár: i.h.): „A hívek esperesi meghívásra sem jelennek meg, hogy rendbehozzanak mindent.” Az esperesi vizitáció még 1771-ben is felpanaszolja a templom nyomorúságos állapotát és a hívek közömbösségét, „hogy az Isten áldja meg ezen eklézsia boldogtalanságát”. (Ref. Névkönyv. 1890. 10.)
1830-ban leég, harangjai beolvadnak. 1878-ban újraépítik.
1886-ban a megrepedezett falakat javítják.
Az idők viszontagságainak ellenállt: a régi apszis hat kivehető pillére, a késő gótikus faliszentségfülke, s a felette nyugvó oroszlán (melyet a nép Ábel kutyájának nevezett). (Kádár: i.m. II. 502.; Szabó T.A.: Szolnok-Doboka m. 212.)
Középkori katolikus lakossága a reformáció idején református lesz, a templommal együtt.
1430-ban szász és magyar a katolikus lakosság. 1622-ben még a sajói lutheránus dékán látogatja, de tovább már csak református egyház van.
A XVIII. században református anyaegyház. (Benkő J.: Transsilvania. II. 193.).
Lakóiról az 1864-ból származó helynevek vallanak: Bungor, Bartánál, Balásné hegye, Akasztófa hegye, Balog kútja, Skridon csorgója, Szénafű, Makos útja, Hosszúi nyíl, Közép, Hámbák, Alsórét, Tormás, Mikó hegye, Lázok, Horgosláb, Krelési út, Livádák. (Kádár: i.m. II. 506.)

Református templom

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit