IV. Küküllei János pecsétje.
IV.
Küküllei János pecsétje.
Küküllei János pecsétje.
A szíves olvasó, ki talán még emlékezik arra, hogy János küküllei főesperes és Nagy-Lajos király történetirója életrajzát, melyről akkorig vajmi keveset tudtunk, a Századok 1893. évi folyamában megírtuk, érteni fogja az örömét, melyet nekünk az alább közlendő pecsét fölfedezése okozott, és megbocsátja, hogy azt e pecséttani apróságainkba fölvettük.
Az okirat, melyről e pecsét zöld és ibolyaszínű selyemsodraton függ, Esztergomban, 1365 szeptember 15-ikén (in octavis festi nativitatis virginis gloriose) kelt. Kiadója az irat elején így czímezi magát: Nos Johannes archydiaconus de Kykelleu, venerabilisque Nicolai dei et apostolice sedis gratia archiepiscopi Strigoniensis locique eiusdem comitis perpetui vicarius in spiritualibus et temporalibus generalis. Tartalma pedig egyik szomorú jele azon anyagias iránynak, melyről a középkor legnagyobb bölcsésze így szól: «Hitvány nyereségen kapva kapnak, egy garasért néha rútul összeperelnek; dibdáb dologért, szikra igéretért nem röstellnek éjjel-nappal fátradni».* Ez irány mindinkább elfajulván, folytonos elégületlenséget szült, míg végre Zsigmond király korában, Nápolyi László trónkövetelése alkalmával, a szentszéktől támogattatván, 18s a hű, de gyönge főpapokat is magával ragadván, elementáris erővel kitört – nagy kárára az egyháznak és hazának.
2 Kempis Tamás, Nogáll fordításában. III. 2.
A szóban forgó okirat ugyanis tanúságot tesz arról, hogy Tamás, az esztergomi szent-tamás-hegyi prépost és esztergomi kanonok Küküllei János előtt, mint Frankói V. Miklós esztergomi érsek (1358 szeptember – 1366 deczember) helytartója előtt megjelenvén, önként kijelentette, hogy a pörről, melyet az esztergomi káptalan ellen a Visegrádra vezető két út közti terület iránt indítani szándékozott, letesz, megismervén, hogy se neki, sem egyházának a mondott tizedhez semminemű joga nincsen.*
1 Az esztergomi főkáptalan magánlevéltárában, lad. 45. fasc. 1. nro 6.
A zöld viaszkba nyomott körpecsétnek 4˙2 cm. az átmérője; a gót egyszerű fülkéjében egy infulás főpapot, ki jobbját áldásra emeli, baljában pedig pásztorbotot tart, álló alakban mutat, és valószínűleg magát Miklós érseket ábrázolja. Köirata két gyöngyfűzér közt:
Azaz: Sigillum Johannis Vicarii Nicolai Archiepiscopi Strigoniensis.
* * *
Miután pedig alig remélhetjük, hogy Küküllei János éltrajzát még egyszer, bővített kiadásban közzé tehetjük, engedjenek meg tisztelt szerkesztő barátaim, hogy a reá vonatkozó, őt érdekesen jellemző és családjára is némi világot derítő okiratot extra rhombum ugyanehelyt közölhessem. Az 1383 február 9-ikén kelt okirat így hangzik:
Nos capitulum ecclesie Strigoniensis notum facimus tenore presentium universis, quod cum dudum bonememorie quondam dominus Nicolaus dictus Garazda, prepositus ecclesie Orodyensis, concanicus noster in extremis agens, in ultimo suo testamento curiam suam cum domibus et edificiis in superficie eiusdem existentibus, capelle beate Elizabeth, in eadem curia constructe, necnon etiam quamplura bona mobilia, fervente sue donacionis affectu, quem ad ipsam beatem Elizabeth gerebat, in donationem ipsius legasset et perpetuo commisisset, tandem ceteris bonis per ipsum legatis et per consanguineos suos iuxta eorum velle distractis, et sola curia predicta una cum memorata capella nostre dispositioni seu collationi ex iure patronatus commissa in errore vacillante seu remanente: nos considerantes defectum et desolationes edificiorum ipsius curie, in qua quamplures persone consequenter neglectis edificiis eiusdem inhabitasse dinoscebantur, et volentes de remedio restaurationis providere oportuno, ipsam, curiam honorabili viro domino Johanni archidiacono de Kykullew, vicario dicte ecclesie Strigoniensis, similiter concanonico nostro ad vitam eiusdem dederamus et commiseramus conservandam, tenendam et inhabitandam. Et quia idem dominus Johannes archydiaconus diligentiam adhibendo et aliorum negligentiam supplendo dictam capellam in suis scissuris reiptegrando et de novo tectis reficiendo, simul cum campanili parvo, ac ipsam curiam in suis ruinis reformavit, nova etiam edificia necessaria preparari faciendo: ideo nos ad ipsius petitionis instantiam, pensata etiam utilitate dicte capelle, ipsam curiam discreto iuveni Francisco Pauli, cantori ecclesie Strigoniensis predicte, nepoti eiusdem domini Johannis archydiaconi, concanonico nostro contulimus, similiter usque ad vitam suam inhabitandam, tenendam et conservandam eo modo, ut etiam ipse unacum dicto domino Johanne reformationi et meliorationi edificiorum eiusdem capelle et curie condignam diligentiam apponere, sicut de ipso speramus, teneatur. In cuius rei testimonium presentes concessimus literas nostras patentes sigillo nostro consignatas. Datum feria secunda proxima post dominicam Invocavit, anno domini Mmo CCCmo LXXXmo tertio.
A 30 cm hosszú és 10 cm. széles hártya hátán a pecsét nyomai láthatók. Ugyanott közel egykorú irással: Super domo et curia s. Elizabet, és XVII. századi irással folytatólag: cuius altariae 19collatio est capituli Strigoniensis szavak olvashatók. Az okirat az esztergomi főkáptalan magánlevéltárában (lad. 71. fasc. 2. nro 3.) őriztetik.
A Memoria Basilicae Strigoniensis czímű alkalmi mű, mely az esztergomi főszékesegyház, 1856 augusztus 31-ikén történt fölszentelése emlékére íródott, 125. lapján egy Franciscus Frank-ot említ kántorkanonokul az 1383–1393. évekre. Nem ismerjük ugyan ez adat kútforrásait, de azt véljük, minthogy a mondott kántorkanonok egyszer Franciscusnak, máskor Franknak iratott, amaz a kereszt-, ez a vezetékneve, noha voltaképpen mind a két név Ferencznél egyebet nem jelent. A mi adataink szerint ezen Ferencz kántorkanonok Klára asszonynak, Küküllei János főesperes nővérének fia második férjétől, bizonyos Pouch-tól, kitől két fia született: Ferencz t. i. és Régeni László. Ha nem tévedünk a személyben, minthogy oklevelünk Ferenczet Pál fiának mondja, végre megtudjuk, hogy Pouch (éppúgy mint Panka, Ponka, Póka) egy kicsinyítet alakja a Paulus névnek.
PÓR ANTAL.
