Válasz Kiss Iván birálatára.
Válasz Kiss Iván birálatára.
A Turul f. évi 1-ső füzetében megjelent könyvbirálat, mely szerény családtani munkámtól epébe mártott tollal megtagad minden elismerést, nem annyira sértő reám, mint azon kitünőségeinkre, a kik elismeréssel nyilatkoztak szerény munkámról, mert ezekről mondja: «hogy a dicséretekkel éppen nem fukarkodók, külömben sem foglalkozván a családtörténettel» – nem vették észre munkám hiányait. E birálat szerint tehát báró Radvánszky Béla, Szilágyi Sándor, Bubics Zsigmond, Szily Kálmán, Majláth Béla stb. köztiszteletü tudósaink, továbbá a Magyar Heraldikai és Genealogiai társaság igazg. választmánya, a mely 1891 január 29-iki ülésén foglalkozott közérdekü szerény munkámmal s elismerést szavazott részemre, s buzditott a nagy munka befejezésére, végre a Magyar tud. Akadémia tört. bizottsága, a mely kegyes volt részemre a még hiányzó adatok beszerzésére 300 frt segélyt nyujtani, s igy e két tudományos társulat vezérférfiai, közéletünk s tudományosságunk e kitünőségei, a biráló szerint mind kis emberek, s nem értenek annyit a családtörténethez mint munkám birálója Kiss Iván. Kár, hogy eddig tudományát véka alá rejtette, hogy én is tanulhattam volna tőle.
Tudom én azt, hogy a ki nyilvánosan a közönség elé lép munkájával, az a közbirálat tárgya s az igazságos birálatot, bárkitől jött, hálás köszönettel vettem, mert könyvem megjelenése alkalmával 20–25 fővárosi és vidéki lap ismertette a Lónyayakat, és bár általában nagy elismeréssel nyilatkoztak róla, de azért egy-kettőben volt jóakaratu figyelmeztetés hiányára nézve, a mit én hálás szivvel fogadtam.
Könyvem birálója a czimerrajzokról is azt mondja: hogy nem művészi és nem heraldikus. A rajzok művészi kivitelét Barabás Miklós és Doby Jenő ismert jeles művészeink, a kik gyönyörködtek benne, csak megtudják ugy birálni, mint Kiss Iván. Hogy a heraldikának megfelel, elég annyit felemlitenem, hogy bold. eml. Csörgheő Géza nagy czimerkönyvébe sok családi czimer került gyüjteményemből, és hogy Németország egyik legjelesebb heraldikusa, Gritzner Miksa ezelőtt 16 évvel engem kért fel, hogy a magyar főuri családok czimereit nagy heraldikai műve részére küldjem meg, ezekért cserébe kaptam tőle a magyar indigena családok czimereit. A tudós Gritzner munkájából megjelent Lipcsében: «Wappenbuch der Gräflichen Familien, Deutschlands und Oestereich-Ungarn» pazar fénnyel kiállitott négy kötetes munka, a melyben a magyar grófi családok czimerei nagyrészben tőlem került e diszes munkába.
Abban sem mond igazat könyvem birálója, hogy én követelném, hogy szerény munkám a tudományos munkák közt «nemis valami szerény, de előkelő helyet foglaljon el». Mert olvashatta a Lónyay család ismertetésével szétküldött aláirási felhivásomat, a melyben öszintén kinyilatkoztattam, hogy nem vagyok tudós, és csak magánkedvtelésből, szellemi szükségletem kielégitésére fogtam e közérdekü nagy munkához, és nem azért irtam, hogy bárkitől is elismerést s dicséretet nyerjek, – de hogy szolgálatot tehessek vele nemzetemnek. Életemből 28 évet s egy kis vagyont áldoztam fel önzetlenül, nem keresve, és nem is találva anyagi hasznot, sem méltó erkölcsi elismerést. Különben is e hosszú idő alatt beletörődtem a Kiss Iván-féle fenhéjázó lenézéshez s a pöffeszkedő nagyság kicsinyléséhez.
Hogy szerény munkám fogyatékos, azt is nyiltan beismertem a Lónyay családhoz irt «Bevezetés»-ben, mert a ki a családtani tudományban tökéletest akarna, az a Danaidák vagy a Sisyphus munkájára vállalkoznék.
Családtörténeti irodalmunkra a többi ezertizenegy főuri családról irott dolgozataim megjelenésétől Kiss Iván nem vár nyereséget, bár ennek épen az ellenkezőjét állitotta egyik jelesünk a Turul 1895. évf. 144. lapján, midőn a Lónyayakat ismertetve, a többek közt azt irja: «A források pontos, s mint látszik lehetőleg teljes felhasználásával irt munka geneologiai irodalmunkra valódi nyereség.» De ne is fájjon a feje a munka megjelenéséért Kiss Iván urnak, mert 25–30,000 forintnyi költséges kiadásra magam szegény vagyok, a kiadásra vállalkozó könykiadó czégek által kivánt 400 aláiró pedig nem került össze nagy Magyarországon, a mi – sajnos – azt látszik igazolni, hogy a magyar főuri nemzetségeket (tisztelet a kivételeknek) őseik többé nem érdeklik, tehát féléleten keresztül hálátlan munkát végeztem, s igy birálóm örömére, esetleg hasznára kéziratban fog maradni. Nekem, mint 48-as öreg honvédnek ugy is meg vannak már napjaim számlálva s ha behunyom majd örökre a szemem, rám fognak majd illeni Talleyrand ama szavai, hogy a hála és elismerés virága csak a sirdombokon tenyészik.
Ennyit, annak a nagybiráló Kiss Ivánnak.
Doby Antal.
