Ahnentafel seiner kaiserlichen und königlichen Hoheit des durchlauchtigsten Herrn Erzherzog Franz Ferdinand von Oesterreich-Este
Ahnentafel seiner kaiserlichen und königlichen Hoheit des durchlauchtigsten Herrn Erzherzog Franz Ferdinand von Oesterreich-Este
Bearbeitet von Otto Forst. Verlag Halm und Goldmann, Wien und Leipzig, 1910.
Forst Ottó e munkájában Ferencz Ferdinánd főherczegnek 32 ősre terjedő ősfáját állitja össze. Ily ősfaösszeállitás az utóbbi években több látott napvilágot, a német irodalomban Kekulé von Stradonitz, a hires német genealogus és heraldikus az európai uralkodók és nejeik ősfáit, Dungern báró a Hohenzollernekét, Roller Ottó a Baden-Badeni és Baden-Durlachi őrgrófokét tette közzé. E munkák a tulajdonképen ősfák csoportjába tartoznak, kiindulnak az egyénből, a probansból és visszafelé viszik fel a leszármazást szülők, nagyszülők, dédszülők stb.-re. Ez az a próba, az az ősfa, melyet pl. a kamarasságért, máltai lovagságért folyamodó köteles letenni. Ez az ősfatérben és időben, – legyen szabad e kifejezéseket használni – koráloknak van alávetve, időben korlátolva van lefelé, t. i. probans személyében, térben pedig abban, hogy az ősök folyton növekvő számát kimutatni és feltalálni nem sikerül. Az ősfával ellentétes a származási tábla, mely lefelé mutatja a leszármazást, magában foglalva az összes egyéneket, kik nemzés utján egy házaspártól leszármaznak. Ez a leszármaztatás térbelileg meg van szoritva, a menynyiben csak ennek a házaspárnak, – szerző a «Stammpaar» kifejezést használja – leszármazóira terjeszkedhetik ki, időben azonban korlátozva nincsen, mert az ujabban született utódok még mindig helyet foglalnak rajta.
Ezen kétféle tábla a származási és őstábla közti különbség fejtegetésével vezeti be a szerző munkáját, majd áttér annak a kérdésnek a fejtegetésére, hogy milyen gyakorlati és elméleti jelentősége van manapság a származási és őstáblának. Gyakorlati jelentősége a különböző udvari és egyéb méltóságok, kamarási, máltai lovagi méltóságok, alapitványok, udvarképesség stb. elnyerésében van, elméleti tekintetben a német családi és házassági jog, továbbá ujabban a szocziologia és biologia tekintetében van a leszármazási és őstáblának s általában a genealogiai tudománynak nagy jelentősége, melyre annak idején már Ottokar Lorenz utalt genealogiai kézikönyvében, a melyben reámutatott arra, hogy jogi, történeti és természettudományszakoknak a tudományos alapon művelt genealogia mily fontos segédeszköze. Lorenz könyvének megjelente a genealogia tudományos művelésének különösen Németországban, hol annak fontosságát hamar felfogták, tekintélyes impulsust adott.
Még egy kérdéssel foglalkozik a szerző munkája bevezetésében. Tudjuk ugyanis azt, hogy valamely személy ősének száma minden generatióban kétszereresen növekszik, igy pl. a II. generatióban a szülők 2 személy, a III-ban a nagyszülők 4 személy és igy tovább növekvőleg szerepelnek, és igy, mondja szerző, a mathematikai progressiót alapul véve minden jelenleg élő egyénnek ősfája 800 esztendőre visszavezetve 34 milliárd őst foglalna magában, holott a jelenleg élő emberek száma csak 1,7 milliárd. Azonban szerző utal arra, hogy minden az első generatión tulhaladó ősfán bizonyos személyek a probansnak ősei között több izben szerepelnek. Ez azoknak egymásközti összeházasodására vezethető vissza, mi aztán az u. n. «Ahnenverlust»-ot, ősökbeni veszteséget eredményezi, a mely veszteség ép úgy előfordul a magasabb nemességnél, mint a polgárságnál, sőt bizonyos tekintetben még nagyobb mértékben a parasztságnál is, a különbség csak az, hogy az utóbbi két kategoriánál a magasabban fekvő ősöknél ez a veszteség nehezebben mutatható ki.
Az ősökbeni veszteség a főnemes és nemesi családoknál külömböző. Forst táblázatos kimutatást közöl egyes uralkodókról, a melyek rendkivül érdekesek. Igy pl. II. Vilmos német császár ősfájában a XI. generatióig felvive az ősfát, elméletileg 1024 volna az ősök száma, az ősökbeni veszteséget figyelembe véve azt várhatnók, hogy az ősök száma 354, pedig tényleg 48csak 256, XII. Alfonz spanyol királynál a várható ősök száma 140, a ténylegeseké 111, Károly Salvátor főherczegnél a várható ősöké 172, a ténylegeseké 123. Ferencz Ferdinánd főherczeg leszármazásáról a számadatok a következőkép alakulnak. A XI. generatióig az ősök hiány nélkül ismeretesek, azok valamennyie, kivéve a Saurma-kat, mely a nagyon régi armalista nemesek közé tartozik, a főnemesség és részben az ősnemességnek soraiból veszi eredetét. Természetesen a ma uralkodó fejedelmi házak ezek között tulsulyban vannak, úgy hogy a névleg felsorolt 16 családra (Wittelsbach, Habsburg, Hohenzollern, Hessen-Brabant, Capeting, Nassau, Welf, Lothringen, Wettin, Oldenburg, Savoya, Askania, Reuss, Waldeck, Schwarzburg, Lippe) az ősökbeni veszteség a legnagyobb, u. m. az összes 2047 ősnek 64,5%-a. A tabellarikus kimutatás szerint a helyzet a következőkép alakul: a XI. generatióban az elméleti ősök száma 1024, a várható ősöké 348, a ténylegeseké 234, vagyis összegezve, a tizenegy generatiónak 2047 elméleti ősével szemben, a tényleges szám 642.
Nemzetiségi tekintetben – melynek megállapitásánál az anyanyelv szolgált alapul – Ferencz Ferdinánd ősei a XI. generatióban a következők: 744 német, 13 németalföldi, 11 angol, 29 dán, 3 svéd, 64 franczia, 98 olasz, 34 spanyol, 1 román, 26 lengyel, 1 magyar.
Az előszóban szerző számot ad arról az eljárásról, a melyet a táblák összeállitásánál követett, s felsorolja forrásait is. A táblák összeállitására nézve megjegyezzük, hogy az első tábla a probans 1–6 generatiója 32 őst foglal magában, a következő táblákon pedig e 32 ős mindegyike szerepel probans gyanánt, szintén 32–32 ősre felmenőleg. Az ősök neveinek pontos megállapitása, mint szerző mondja, sikerült neki, úgy hogy e tekintetben munkája hiányt nem mutat fel. A lehetőség határán belül igyekezett aztán a születési, házassági és halálozási időadatokat is megállapitani. Külön sorolja fel végül szerző azokat a munkákat, melyekre a táblák összeállitásánál támaszkodott. Szerző az előszóban kilátásba helyezi, hogy a munkának az 1024 ősön tulterjedő részre folytatása leend.
A munka használhatóságát egy lelkiismeretesen összeállitott névmutató könnyiti meg, a mely az összes a táblákon előforduló neveket, az időbeli adatokat hozza, utal arra, hogy a táblákon hányadik szám alatt található az illető név fel, és végül röviden az utalást, hogy honnan meritette szerző adatait. A könyv kiállitása előkelően egyszerü, a szöveg és táblák nyomása tiszta és éles. A genealogiai tudományra értékes gyarapodást jelent és szerző megérdemli, hogy e nagy körültekintést, fáradságot és szorgalmat igénylett munkája minél számosabb érdeklődő kezébe jusson.
–y. –l.
