Ady Endre: A Hold megbocsát
A Hold megbocsát
Savanyun, csonkán, nagy mező fölött,
Talán tizedszer ílyképp, megrabolt,
Balog utasként ballag át a Hold.
Talán tizedszer ílyképp, megrabolt,
Balog utasként ballag át a Hold.
Arcán vén kópék fáradt mosolya
S alant szörnyedt, bús sóhajba vesző
Kínjaival mered föl a mező.
S alant szörnyedt, bús sóhajba vesző
Kínjaival mered föl a mező.
Forradásos mező, fukar, kopár,
Rothasztó testét gúnyos, halk, hideg
Fényével a Hold öntözgeti meg.
Rothasztó testét gúnyos, halk, hideg
Fényével a Hold öntözgeti meg.
S fagyos fényben e nagy hulla terül,
De messze szélén félénk vándorul
Egy lyány csókos férfiára borul.
De messze szélén félénk vándorul
Egy lyány csókos férfiára borul.
Mintha sohse járt volna itt Halál,
Az Élet, ez az eltörött derék,
Kígyós örömmel üti föl fejét.
S mert Földre nézni csókért küldetett,
A Hold ujjongva, bízón kiragyog
S száz halál-bűnért küld bocsánatot.
Az Élet, ez az eltörött derék,
Kígyós örömmel üti föl fejét.
S mert Földre nézni csókért küldetett,
A Hold ujjongva, bízón kiragyog
S száz halál-bűnért küld bocsánatot.
