Ady Endre: Az Örömtelenség Öröme
Az Örömtelenség Öröme
Mosolytalan szám tegnap este
Egy gondolatra rámosolygott,
Mint Krisztus a durva keresztre.
Egy gondolatra rámosolygott,
Mint Krisztus a durva keresztre.
Arra gondoltam: Nap-nyugvással
Milyen öröm már nem örülni
S milyen rekedt az élet-nászdal.
Milyen öröm már nem örülni
S milyen rekedt az élet-nászdal.
Áldottam a muszájt, a rendet,
Rendjét a nem-lehet-máskéntnak
S azt, aki engem megteremtett.
Rendjét a nem-lehet-máskéntnak
S azt, aki engem megteremtett.
Íme, elértem a tetőre,
Kihullott minden a lelkemből,
Ami mosolygós, ami dőre.
Kihullott minden a lelkemből,
Ami mosolygós, ami dőre.
Elhagyott az óráknak kedve
S nem nézek már ezentúl semmit
Sem örömmel, sem keseredve.
S nem nézek már ezentúl semmit
Sem örömmel, sem keseredve.
Nem kell reménységgel dolgozni
S tépett lelkemet, mint rossz ponyvát,
Újból és újból megfoltozni.
S tépett lelkemet, mint rossz ponyvát,
Újból és újból megfoltozni.
Hogy nem lesz több mosoly-vetésem,
Ezért volt az én mosolygásom,
Legutolsó örvendezésem.
Ezért volt az én mosolygásom,
Legutolsó örvendezésem.
Mosolytalan szám tegnap este
Egy gondolatra rámosolygott,
Mint Krisztus a durva keresztre.
Egy gondolatra rámosolygott,
Mint Krisztus a durva keresztre.
