Ady Endre: Egy háborús virágének

Full text search

Egy háborús virágének
 
Ím, hogy sűrűbb az átok,
Szárazabb szemmel látok:
Nini, ez itt menyegző,
Födele régi násznak
S világ-násznép közt néz szét
A Halál és a Szépség.
 
Halál és Szépség násza
Soha íly óriásra,
Íly szörnyűre nem nőtt még:
Valami katedrálist
Keres a nagy vér-szőnyeg
S ők átlejtik a Földet.
 
E nagy nász, ki volt semmi,
Most akar teljesedni:
Eddig csábitott s csábult
S most bánattal társultan
Szárnyal szárnyas szerelmen,
Vágtat át minden lelken.
 
Tört szivek orgonálnak
S a csillagok megállnak
S emberek maguk vesztik
Ünnepi reszketésben
S mégis kik megmaradnak,
Megint szivükhöz kapnak.
 
Kínunk ha marva váj is,
Ha még mindig kiált is,
De e rém-nász korában
Kezd magára gondolni,
Hogy sorsa: külön szándék
S az élete: ajándék.
 
Mert együtt-éltek: nóta,
Vágy, álom és csók óta
A két örök jegyespár:
A Halál és a Szépség
S törvényt bont az az élő,
Aki másként beszélő.
 
Óh, mert szépek a szépek
S búsult, együgyű ének
Száján vágyakozóknak
Ma is úgy szól, mint mindha:
»A csók meghal, ha fáradt
S én meghalok utánad.«
 
»A csók meghal, ha fáradt
S én meghalok utánad«:
Rettenetben is óvott
Örök dala a szívnek,
Embernek hitet adtál,
Be jó, hogy megmaradtál.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit