Ányos Pál: Virág Benedeknek
Virág Benedeknek
| Vettem leveledet szivemnek másfele, |
Mert noha röviden irtad leveledet,
Tetézve rajzoltad érzékenységedet.
Hiszem már, hogy nem függ levelek számától,
Sem pedig az irás cikornyás módgyától
Ama barátságos indulat mivolta,
Mellyel a természet szivünket kapcsolta.
Irtad, ugy óhajtod kezeim vonását,
Mind szomju barázdák esőknek hullását.
Óh! ha vagy levelem illy érdemet talál?
Szeretsz! s méltán ebben reménségem táplál!
Hidd el, verseim is úgy Pécs vidékjére
Sietnek, mint bárány annya emlőjére,
Vagy mint csergedező patakok folyását
S hives árnyékoknak nyugtató szállását
Idézvén a szarvas, nyomát kettőzteti
S gyakran lábait is szárnyakra ülteti.
Mert ott feltalálom szives barátomat,
Kivel néhanapján közlöttem lantomat!
Ne álmélkodgy pedig, hogy magyaról irok,
Mert ha emlékezem, örömemben sirok!
Miként miveltetik édes anyanyelvünk
S ezzel sir szélyéről életre jön nevünk!
Azért bizonnyára megnyered kedvemet,
Hogyha visszontaglod verssel levelemet.
Nem árulhatom már tovább szerelmemet,
Mert az álom kezdi unszolni szememet.
Végre mint énnékem egészségem szolgál,
Neked is kivánnya barátod
| Ányos Pál. |
Nagyszombat, 6. Juliusban 1777.
