Babits Mihály: ÉNEKE ÁGNES VÉRTANÚSÁGÁRÓL
született, mikor szellemét
szent vérével öntözte meg
s úgy küldte vissza ég felé.
vértanuságra már erős:
holott a férfihit meging,
s a fáradt vénség megtörik.
szülők őrzik a lányszobát,
de minden ajtón áttör az
igázhatatlan áhitat.
oly vídám arccal lépeget;
különös nászkincset visz ő
s szív-vére lesz a hozomány.
istennek gyújtson illatot,
s felel: "Krisztus szüzeihez
nem ilyen fáklyák illenek.
Ez a láng elfedi a fényt!
Vágj, pallos, vágj! hogy elfolyó
vérem az oltárt fojtsa ki!"
Magára vonta öltönyét.
Szemérme legfőbb gondja, hogy
meg ne láthassák meztelen.
Arcát kezével fedte ő.
Mikor elesett: térdre hullt
illendőn, szépen, megadón.