Babits Mihály: REGGELI ÉNEK
REGGELI ÉNEK
A reggelt éneklem, az enyhe szépet.
Ó, reggeleim!
jó reggeleim!
Testem mint egy eleven béke ébred.
Tejjel és mézzel folynak ereim.
Ó, reggeleim!
jó reggeleim!
Testem mint egy eleven béke ébred.
Tejjel és mézzel folynak ereim.
Lelkem kilép az álom fürdejéből
Megint üde már
oszlik köde már.
Kilép az álmok sötét erdejéből
s egy dombra száll, egy kedves dombra száll.
És így néz széjjel hajnala hegyérül
mély multja fölé,
mult mélye fölé
s a tegnap és a tavaly köde gyérül
lába alatt, amint néz lefelé.
Megint üde már
oszlik köde már.
Kilép az álmok sötét erdejéből
s egy dombra száll, egy kedves dombra száll.
És így néz széjjel hajnala hegyérül
mély multja fölé,
mult mélye fölé
s a tegnap és a tavaly köde gyérül
lába alatt, amint néz lefelé.
Nézi, mint új ruhán foszolni fércet
a táj köd-egét
homályüvegét
s a kukoricaszál, a lenge, délceg
hogy hajlogatja tollas süvegét!
a táj köd-egét
homályüvegét
s a kukoricaszál, a lenge, délceg
hogy hajlogatja tollas süvegét!
S a völgy fölött lassan mélyülve kékell
s szerte határ,
mit a menny kitár
s egy messze vers ébredő ütemével
kóvályg benne, mint hajnali madár.
s szerte határ,
mit a menny kitár
s egy messze vers ébredő ütemével
kóvályg benne, mint hajnali madár.
