Balassi Bálint: TIZENHETEDIK
1 | Csókolván ez minap az én szép szeretőmet, |
Szerelmes szájában felejtém én lelkemet, |
Lelkem nélkül lévén, keresni elküldém, |
lelkem után szívemet. |
2 | Ki sok járás után lelkemet megtalálá, |
Mert szerelmesemnek ajaki között látá; |
Látván lakóhelyét, hogy kíváná éltét, |
lelkemnél ott marada. |
3 | Vagyok immár azért mind lelkem, szívem nélkül, |
Ki mindkettő nékem szép szeretőm száján ül, |
Holt-eleven vagyok, mint kór, csak tántorgok, |
majd elválom éltemtűl. |
4 | De ha kérded, hogy hogy élhetek lélek nélkül, |
Ha lélekkel együtt mégyen élet emberbűl? |
Ne csudáljad szómot, érts meg csak dolgomot, |
okát adom ezentűl: |
5 | Ugyanakkor, mikor lelkem tőlem elszökék, |
Szeretőm lelkében magamnál megmaraszték, |
Ki nagy szerelmemben mégis éltet éngem, |
hogy szinte ki ne múlnék. |
6 | De ez is, ez éngem éltető, édes lélek, |
Látván, szerelmemben hogy mely igen gerjedek, |
Mint meggyúladt helyből, kifutna testemből, |
hogy ilyen igen égek. |
7 | El is mégyen penig, ha az én szerelmesem |
Édes szerelmével meg nem enyhíti tüzem; |
Nosza táplálója, életem tartója, |
hosszabbítsad életem! |
8 | Lelkem nyugszik rajtad, meghidd, nagy szerelmében, |
Bízik jóvoltodban, nincsen hozzád kétségben, |
Csendes elméjében, gerjed örömében, |
rólad elmélkedtében. |
9 | Árnéknak tetszik már ez világnak szépsége, |
Nálam tekívöled álom gyönyörűsége, |
Lelkem könnyebbsége te vagy reménsége, |
választott édessége. |