Batsányi János: A haldokló Orczy Istvánhoz
A haldokló Orczy Istvánhoz
István! Te, ki valál nemzetséged fénye!
Kit születés, erkölcs, elme tudománya
Im! kit mint csillagot, most néztünk házodban,
Sárgult arculatod elhányta rózsáit;
Hidegség foglalja minden tetemidet,
Nem érzed szüleid szíves kiáltásit,
Úgy van! - Teremtődnek mert ez akaratja:
Csak például adott téged ő minékünk,
S mivelhogy eléggé ismérünk, sajdítja,
Eredj áldott lélek! vedd el jutalmadat,
Bezárván kezeim hülő szemeidet,
Elsiet majd lelkem kirendelt helyére,
S letévén itt előbb természet adóját,
| Szüleid, rokonid, barátid, reménye! |
| Szépített természet minden adománya! |
| Haldakolva fekszel utolsó ágyodban! |
| Halál vonja rajta kékes barázdáit. |
| Végső homály fedi ékes szemeidet; |
| Nem hív barátidnak zokogó sírásit? |
| Légy élted tavaszán halál áldozatja. - - |
| Hogy ifjúságunkban légy zsinór-mértékünk, |
| Testedből lelkedet ismét kiszólítja. |
| Várjad magad után jövő barátadat! |
| S sírodba kísérvén hideg tetemidet: |
| Boldog Elysium kies mezejére; |
| Együtt dicsőíti veled megváltóját. |
(1785)
