Batsányi János: A magyar lantos
A magyar lantos
(A mester és a tanítvány.)
Fő díjra vágysz: a cél magas;
Érzed, tudod, mi jó? mi rossz?
| Szűk és kemény az út. |
| Érzed, mi szép? mi rút? |
Adott az ég oly oktatót,
Amillyen nélkül senki még
| Oly hű s kegyes vezért, |
| Tárgyához el nem ért? |
Érezd, ifjú! s tanuld ma már,
Embert s művészt naggyá mi tesz,
| (A múzsa megtanít!) |
| Mi halhatatlanít. |
Nem hallgatván az oskolák
Kövesd az ész s tapasztalás
| Hiú tetszéseit, |
| Örök törvényeit; |
Kövesd saját indúlatid
S elméd önként fellengező
| Szentebb hevűletét, |
| Szabad repűletét. |
Emelkedjél fel szárnyain
S a hit, remény és képzelet
| Az ég hajlékihoz, |
| Végső határihoz. |
Keresd, imádd az Alkotót
Szemléld, csudáld munkáiban,
| Hatalma székiben; |
| S munkái rendiben |
Vizsgáld az élet s társaság
Tanuld nemed, néped, s hazád
| Ezernyi titkait. |
| Viszontagságait. |
Járd öszve századink sorát,
S tiszteld, magasztald mindenütt
| A régi s új időt, - |
| A jót, nagyot, dicsőt! |
Buzgón ohajtván nemzeted
Halljad Mohácsnál nyúgovó
| Díszét, igaz javát, |
| Ősink intő szavát. |
Állj meg kipusztult váraink
Ültess borostyánt bajnokink
| Bús omladékain: |
| Gyöplepte halmain; |
Hogy, akik édes honjokért
Örökre minden hű magyar
| Ott sírba dőltenek, |
| Szívében éljenek! |
Ébreszd, tanítsd az elfajult,
S más érdemével kérkedő
| A gyáva, büszke, rest, |
| Sok nemtelen nemest; |
Ki, nem tekintvén, hol s mikor
Dőzsölve tölti napjait,
| És melly időben él, |
| S barom gyanánt henyél. |
Ha víg öröm, ha szebb remény
Ha bú, ha gond és fájdalom
| Gerjeszti kedvedet; |
| Epeszti lelkedet: |
Fogd lantodat; verd! s eggyesítsd
S öntsd új dalokba felhevült
| Igéddel hangjait, |
| Érzésid árjait. |
Zengj, énekelj, mint a madár,
S csak szíve titkos ösztönét
| Mely hegyre völgyre száll, |
| Követve hangicsál. |
(1820-as évek.)
