Batsányi János: Majthényi Barta keserve
"Sírván sírt éjjel, és az ő könnyhullatási |
az ő arcáin; nincs, aki vígasztalja |
őtet..." |
Jerem. Siralm. |
(KÁLDI) |
S hallgat körűlem minden. Elérkezett
A szenvedők órája, s némult |
Nyelvemet új panaszokra kíszti. |
Mérgét kizúgván, csendes az éjtszaka.
De vastag árnyékkal fogódik |
Most is az égnek egész tanyája. |
Nem láthatom szép fényeteket... Te sem
Tetszél fel, ó hold! a ki máskor |
Bánatimon könyörülni szoktál. |
Fájdalmaim biztossi! maradjatok...
Ébredj te, lelkemnek világa! |
Tengere habjaiban vezéreld |
Égig, s szokatlan lánggal emelkedik.
Látom, hazám! látom halálos |
Ködbe borult szomorú vidékid. |
Felhők lebegnek tér mezeid felett!
Mely néma csendesség! minémű |
Rettenetes komor éj s homály ez! |
Ó ember! a sír, a temetők között...
Nyúgodni látszik kedvesed; de |
Férgek emésztenek a porában! |
Míg e világ majd újra zavarba dől.
Hiába késért árva szíved; |
Hasztalanul hiteget reményed. |
Serkenni? s hol van támadatod jele?
Serkenj fel immár; verd el, ó én |
Nemzetem, e veszedelmes álmot! |
Elmúlt szerencséd, s mostani létedet.
Egek, minémű változat! mely |
Becstelen és lenyomó különbség! |
Minden magyar szív, nemzetem egy Ura!
Ki hajdan őtet, régi szűkült |
Honja határaiból kihozván, |
Oly számos ország, s annyi sok ellene
Fegyverkezett nép tartományin, |
Annyi hegyek s vizeken keresztül, |
Itt, századoktól fogva, szünetlenül
Ügyében eggy Oltalmazója |
S gondviselő kegyes Atyja lévén, |
S hazánknak oly sok fergetegek között
Majd számtalanszor már utolsó |
Süllyedezésre került hajóját |
S bár veszni tért, elveszni nem engedéd:
Hogy érdemeltük, bűneinkért |
Ostorozó kezed ily csapásit? |
Ah! mért vonád meg régi kegyelmedet?
S nem fogsz-e rajtunk, ó atyáink |
Istene! már könyörülni többé? |
Európa fényes dísze, magyar haza!
Nép! annyi híres bajnok-ember |
Törzsökös anyja! hová jutottál? |
Mindent lerontó vad dühe! Hajh, pokol-
Fajzotta gyűlölség örök bút |
S kínt okozó keserű gyümölcse! |
Térj vissza, gyászos múzsa! ne háborogj.
Szüntesd keserves könyved árját; |
S a komor éjt futamodni látván, |
Nem, nem teszem még én le reményemet.
Feltámadt Árpád népe! Bízzunk |
A magyarok kegyes istenében. |
Majthényi Barna (vagy Bertalan) utóbb kiszabadult, és szerencsésen visszatérvén hazájába, I. Ferdinánd királynak pártjára állott; úgymint akitől népének és honjának jobb sorsát, új feléledését, s jövendőbéli közboldogságát bizonyosabban várhatta, remélhette, mintsem Zápolyától és annak felekezetétől.