Berzsenyi Dániel: SZERELMES BÁNKÓDÁS
A bús bükben tévedez,
S búslakodó énekemmel
Csak a kőszirt epedez,
Epekedő szívemben,
S hív kebledbe visszatérek
Forró képzeletemben.
A vizeken reszketnek:
Bágyadt szemem záporai
Csak téged emlegetnek;
Az égen pirosodik:
Árvád lankadozó szívvel
Terólad gondolkodik.
Kínom előtt bujdosom,
A vadon bús zengésében
Édes neved hangozom;
Keservimmel zárkozom,
Könnyel ázott nyoszolyámban
Utánad óhajtozom.
Nyitom fáradt szememet,
Siratlak, ha nyúgalomra
Hajtom árva fejemet.
Forrása el nem apad,
Míg bé nem hunynak szemeim,
Míg szívem meg nem szakad.