Csokonai Vitéz Mihály: [Kedves, drága lélek...]
[Kedves, drága lélek...]
Kedves drága lélek, levelemet vedd el,
Ebből megértheted hozzád hívségemet,
Lánggal ég éretted szívem belső része,
Így kiáltoz bennem a meggyúladt lélek,
Te vagy első, kinél verseim hevernek.
Téged ítéltelek legméltóbbnak erre,
Szemem szemed közzé mihelyest tekintett,
Oly erőben szívem fellobbant hirtelen,
Én megvallom, benned akármit sajnáljak,
De lett érted szívem már lobogó fáklya,
Szellőt hajt tüzemre minden pillantásod,
Egyszóval, manéros magad viselete
Elfogád egészen, kedves, én szívemet,
Mert csínos termeted olyan igen tetsző,
A festő nem talál oly formát, figurát,
Ama gyenge szűz is, maga a természet,
Mert legkisebb rész is benned egy oly remek,
Ábrázatod fejérb a téjnek habjánál,
Kedves rózsaszínét a rózsa elveszti,
Óh gyöngyöm, múlatni gyönyörűség veled,
| Mely hangzik egyedűl csak a te neveddel! |
| Hogy kivűled nálam világ szép nem lehet. |
| Kedves tűz e' nékem, csak hadd is eméssze. |
| Mással, ezerrel is, soha nem cserélek. |
| Eddig másnak írni tartottam tehernek. |
| Mert párod nem lelem, bár nézzek ezerre. |
| Mintha olajt tűzre hintnének egy pintet, |
| Ezer Cupido is látszott rajtad jelen. |
| Nem elég, hogy reád csak egyszer felgyúljak, |
| Szerelmeddel meg nem telhető papzsákja. |
| Új sebbel szívemet vérzi mosolygásod. |
| Engem szerelmednek lánca alá vete. |
| Mihelyt legelőször vetél reám szemet. |
| Hogy aki kimetssze, nincsen olyan metsző. |
| Mely ábrázolhatna neked olyan formát. |
| Mikor téged formált, talán elenyészett, |
| Melyen elbámúlva megállnak a szemek. |
| Tetszősb az Admetus kisebbik fiánál. |
| Aki ezt tündöklő orcádhoz ereszti. |
| Gyönyörűségemet naponként neveled. |
