Csokonai Vitéz Mihály: Czindery sírja felett
A holtak között, - |
Belőled ama nagy lélek |
Már kikőltözött, - |
A keskeny emberformába |
Minthogy meg nem fért: |
Eredeti hazájába |
Innen visszatért. |
Tőle megfosztattunk, |
Csak sírni maradtunk. |
Óh halál! |
Hogy valál |
Ilyen kegyetlen? |
Élni méltó volt, |
Alig élte ifjúságát, |
Véletlen megholt. |
Életének tavaszára |
Alig juthatott, |
A jó lelkek fájdalmára |
Elragadtatott. |
Engemet s árváját, |
Barátit, hazáját, |
Íly korán, |
Szaporán |
Bánatra hagyá. |
Oly, mint az enyim, |
Midőn itt látom heverve |
Kedves Czinderym? |
Nevem nem Mária lészen, |
Hanem Mára már, |
Mert keservvel folyt egészen |
Nékem e pohár. |
Elfelejthetetlen, |
Szerelmes, egyetlen |
S hív pár volt, |
Kit e bolt |
Örökre elzárt. |
Lelkem sűrű sohajtását |
Égig emelem; |
De szívem vígasztalását |
Sehol nem lelem. |
Áztatom könnyhullatással |
Kincsem fejkövét, |
Kiáltom bús zokogással |
Czinderym nevét: |
De nagyobb kínomra, |
Ennyi sok jajomra |
Ah, sem ő, |
Sem e kő |
Nem felel vissza. |
Új kínt kínomon? |
S gerliceként nyögdécselnem |
Árva voltomon? |
Nincs, akiben feltaláljam |
Veszteségemet, |
Nincs enyhítőm, hogy kiálljam |
E gyötrelmemet. |
Ha már elvesztettem, |
Kit híven szerettem: |
Csupa jaj, |
Kín meg baj |
Lész az életem. |
Méltó sorsodat: |
Ne felejtsd el, ha szeretted |
Hív galambodat, |
Ne felejtsd el, örömednek |
Közepette is, |
Hogy híve voltam szívednek, |
S kedveltél te is, |
A menny pitvarában |
Több hérók sorában |
Vígadjál, |
Kedves Pál! |
Örök hazádban. |
Még itt maradok, |
Míg e gyászos árvaságban |
Majd elhervadok. |
Addig is a sírnak halmát |
Meglátogatom |
S gyakorta szívem fájdalmát |
Itt lejajgatom. |
Mind ide temettem |
Valamit szerettem: |
Óh, remek |
Tetemek! |
Isten hozzátok! |
Kimúlásomat, |
Hogy ismét megölelhessem |
Kedves Pálomat. |
Amaz elfelejthetetlen |
Mióta felszállt, |
Nékem e világ kietlen |
Pusztasággá vált. |
Óh, egek hajléki! |
Sírhalmok árnyéki! |
Lelkemet, |
Testemet |
Fogadjátok bé! |
Így vígasztalja az özvegyet
Kegyes özvegy! vegyél búcsút keservedtől, |
Ő a mennynek pitvara körűl
A dicsőség trónusában űl,
Halhatatlanság kelyhének örömnedvét issza:
A nyomorúlt főldiekhez hogy vágyna hát vissza?
Fényes napod lenyugvását mért siratod? |
Már kérkedik, már ragyog vele
Az alvilág hosszas éjjele.
A téli nap, bár futása rövid, és súgári
Hamar húnynak, szintoly dicső, mint a hosszú nyári.
Az alacsony világ meg nem érdemlette, |
S hogy egy bőlcset zaklasson ma is,
Nagy szerencse, hogy csak látta is.
Az íly hérós született csak boldogabb időkre:
Felhoztuk hát, hogy jutalmát elvegye örökre.
Nyerjen újra vígasztalást árva szíved, |
Halál s irígy porba nem temet
Egy Czinderyt s annyi érdemet,
Már temjénnel tiszteli őt virtusa s hazája,
Fején lebeg a dicsőség örök koronája.
Vígasztalódj, szép érzékeny! már itt néked |
Triumfálsz az élet bajain;
S a kellemek arany szárnyain
Felemelkedsz megdicsőűlt kedvesed ölébe,
Vígadni a heroínák örök innepébe.