Csokonai Vitéz Mihály: Mélt. gróf Festetics György ő nagyságára
A még szokatlan tárogatón kezem.
Ím, Tháliának gyenge lantját, |
Bár szeretik koszorús leányink, |
A fenyveseknek görbe gerinceit
Megmászom, s onnan messze nézvén, |
Kalpagosink örömét kifúvom. |
S termő mezővé a sivatag kopárt?
Kit Trítonok kürtje a Tihannak |
Rijjadozó hajadonja hirdet? |
Az ő nevének temploma fénylik ott.
Nézd, mint teríti bé hazánknak |
Boldog egét ragyogó világa. |
honi) istenévé lettek, mint Osiris, Fannus, Aeneas sat. Lásd Virg. Aen.
L. XII. V. 794. 795.
György görbe kardját húsz adamás szegen,
Zöld pálmaágakkal takarván |
A hüvelyére tapadt aludt vért. |
Horgas türökjét: és sok ezer becses
Áldási nem férvén beléje, |
Hervadozó mezeinkre ontja. |
Céres kötést fon sárga kalásziból,
Melyet piros pipacsvirágok |
S kék cianák |
a poétai ízléssel, megtartottam a gyönyörűen hangzó görög szózatot
Pán, a furuglyás; s szittya szokás szerént
Bacchussa a boldog szigetnek * |
Tőlt poharát neki hajtogatja. |
alatt menő, igen becses borok
Mennynek leányit látom az áoni
Keszthelybe óh, boldog halandó, |
Aki az égbe-lakók barátja! |
Orcáikon, s mint zengik az indigeszt,
Tágas mezőt s védőt találván |
Szárnya alatt....De mi képtelenség |
Felsímogatván, né! hogy okoskodik,
És cirkalommal mérsekéli |
A tüzes ütközetek piaccát. |
A messzelátó csőhöz egyengeti;
Itt egy erős hajdú * az ország |
Rajzolatin figyelemmel andalg. |
Tátur havassán tábori abroszok
S nézőcsövek nélkűl jövétek |
E Kanaán mezejére győzni? |
Hetumoger vocantur. Álmos vezér maga hat fő társaival, akikkel jött vala
ki Scythiából, a Tátur vagy Karpatus bércein keresztül, Per montes Hovos
Kartács-világban hív unokáitok
Ésszel s okossággal tanúlják |
Őrzeni érdemitek jutalmát, |
Zsengés. Ma már a táborokat befűlt
Szobákba intézik csatának, |
S penna után viszik ütközetre, |
Az üstökös Kund, a bajuszos Gyula.
Most líneán lövik rakásra, |
Kit buzogánnyal ütétek agyba. |
Mennykőcsapású bárdodat a mai
Bizáncium várához, annak |
Rézbe borúlt kapuját bevágni: |
a Mándi úr fordításában
Szándékod, egy más cső az egész kaput,
A bárdot, a vitéz Botondot |
Egyszeri percbe darabra törné. |
E két örökség jegyzi ki még ma is:
Rettenthetetlen szív s serénység |
Nagyravaló fiait Lehelnek. |
S halált okádó bombi előtt; ma már
Száz dentmagyart is porba dűjtne |
Holmi suhanc gyerek egy kanóccal. |
Kemény erőtök: megnemesíti György,
A szittya testet brittus ésszel; |
S gyermekeink Vayak lehetnek. * |
van a célozás; ki a hadi tudományoknak bővebb tanúlására a fels. rende-
lésekhez képest Franciaországot és Angliát öszvelakta
Törvényre húzá, száz lehetetlenen
Tett s tesz csudát: ő mér fuvallni |
Lélekerőt az inas magyarba. |
Szent homlokából és maga nyújt dsidát
S halálszemű égist kezébe. |
Rhédey van vele és segíti. |
melyre aki nézett, kővé változott
Két névre, mely, mint a Duna, élni fog,
S mint a világosság, kiterjed, |
És bekerűl az egész világon. |
Ki a sok elmés Hunnia hadnagyit
A Léthe zsibbasztó vizétől |
Trombitaszón az egekre hordja? |
isteneikről, eleiknek vitéz tetteikről s egyéb nemzeti dolgokról énekeltek
Árpádjainkat. Félre, haszontalan
Kétségek! ím. általragyogván |
Cenki napunk * a homály csoportján, |
tatott nemzeti könyvtárra. Ebből az okból jön elő odaalább a Mátyás
király emlékezete is
Tud már ezentúl tenni is, írni is
Nagy dolgokat főldünk vitéze |
S lantossa: Kalliopém! elég ez. |
Lankadnak ingó újjaim ennyi nagy
Dícséreteknek hirdetésén, |
Melyek elállt ereim tetézik. |
Esmérd egedből lábbadozó hazád,
A Keszthely és Cenk istenűlő |
Grófjaiban magadat találd fel: |
Hérósi szívben megszaporodhatik,
Ha nemzetét s emberbarátját |
Virtusiban öröködni látja. |