Csokonai Vitéz Mihály: Szegény Zsuzsi, a táborozáskor
Estve jött a parancsolat |
Egy szép tavaszi éjszakán
Zörgettek Jancsim ablakán.
Éppen akkor vált el tőlem, |
Kedvére pihent ágyában,
Engem ölelvén álmában:
Mikor bús trombitaszóra |
Elindúlván a törökre;
Jaj! talán elvált örökre!
Sírva mentem kvártélyjáig |
Indúlt nyelvem bús nótára,
Árva gerlice módjára.
Csákóját könnyel öntöztem, |
Tíz rózsát hinték lovára,
Százannyi csókot magára.
A lelkem is sírt belőlem, |
"Isten hozzád!" többet nem szólt,
Nyakamba borúlt s megcsókolt.