Csokonai Vitéz Mihály: Az öreg ember
Az öreg ember
Igaz, tisztes öreg, szád kedves szózatja,
Hogy könnyű tereh az, melyet bár végtére
Tám azért buzog ki szátokból az átok,
Talám nehéz terhe a lecsüggő főnek?
Nem tudjátok, hogy az ért gabonaszálnak
Semmi, hogy kezetek tágúlt markolatja
Csak tartson a haza őrző csillagának
Lám, hiszen a népek, mint főldi Istennek,
Így szólnak, hogy ennek mind esze, mind keze
"Tisztes öreg, aki mindaddig tartottad
Te, aki hajódat az omló hab között
E koronát, melyet a háládás keze
Vedd el, s óh, bár légyen fáradságod bére,
| Mely örző szívemet annyira meghatja, |
| Múló élteteknek a természet mére. |
| Hogy roskadt házatok vinni megúntátok? |
| Hiszen azon drága ezüstszálak nőnek. |
| Ősz kalászi főldre függesztetve állnak? |
| A fegyvert, mint régen, úgy nem forgathatja, |
| Titeket, mert sokak már leballagának. |
| Tiszteletetekre seregestűl mennek, |
| A ránk omló veszély ellen védelmeze: |
| A kórmányt, míg a szélt s veszélyt meghaladtad. |
| Megtartád, bár sokszor kőszálba ütközött, |
| A tisztaszívűség gyöngyével hímeze, |
| Hogy ezt cselekedjed, erre hazánk kére." |
