Dsida Jenő: A halál hét dala
estben és pusztulásban valami sötét járkál,
fülel a rigó szelíd panaszára.
Hallgatva jön meg az éj: vérző vad,
lassan a dombra hanyatlik.
ezüstén oldódik szét az elnyelt Dolog,
elhal az éjlő szemekből. - Hulló csillagok.
A gyermekség szelíd dala.
kék forrás zuhogott a mélyben,
hogy halvány pilláit
halkan hóarcára emelte ő.
barlangjából kizavarta,
s az asszonyok sötét sírása sóhajba halt.
a fehér Idegen;
a roskatag házból tovament egy hallgatag halott.
elsüllyedt erdők borzalma, éjszakája,
perzselő állati vadság.
Szélcsend a lelken.
bíborcsillagokkal tele és a kizöldült ág
békésen omlott reá. -
Mák az ezüstös fellegekből.