Eötvös József: AZ ÉLET FÁJA.
AZ ÉLET FÁJA.
Ismertem én ifjú koromban
Gyönyör között és bánatomban
S mint fészkihez a kis madár,
Reá e szív pihenni jár.
| Egy fát, éltemnek kertiben, |
| Enyhet találék hűsiben, |
Reá e szív pihenni jár.
Mert zölden áll, bár rég körűlte
Az ősz ez egyet elkerűlte,
S bár elveszett minden remény,
E fán még zöldet látok én
| Eltűnt a kert s virágai; |
| S tömötten állnak ágai, |
E fán még zöldet látok én
S a lomb között ezer virágot,
S ha feltekintek, napvilágot,
Hol fülmile csattogva szól
Elmúlt tavasznak bájiról.
| Pirúlva az ágak fölött, |
| Csillogva a levél között, |
Elmúlt tavasznak bájiról.
»Ne nyulj a fához; szép gyümölcse,
Így szóla isten édenébe'
Mert élted fája ez, s tövén
Tied csak egy, a zöld remény.«
| De elveszi nyugalmadat - |
| Ádámhoz - tartsd parancsomat, |
Tied csak egy, a zöld remény.«
Ah bús rege! - s talán valónak
Ha majd a régen szomjazónak
Milyen gyümölcsöt adsz nekem,
Éltemnek fája, szerelem?
| Találom én is egykoron; |
| Enyhülés int le ágidon, |
Éltemnek fája, szerelem?
1837.
