József Attila: A GYEREKSZEMŰ ÉLET-TAVON
A GYEREKSZEMŰ ÉLET-TAVON
Eveztem én az élet kék taván.
(Remegtem éles alkonyatkor egyszer,
Mivelhogy nincsen semmi kabbalám
(Remegtem éles alkonyatkor egyszer,
Mivelhogy nincsen semmi kabbalám
S de furcsa állat a magános ember,
Szeretne látni büszke partokat
S kilépni egyre soha-soha nem mer,
Szeretne látni büszke partokat
S kilépni egyre soha-soha nem mer,
Csak messziről tár kapzsi karokat.)
A víz pihent s gondoltam nagy kevélyet
(Avar királyfi volt a gondolat):
A víz pihent s gondoltam nagy kevélyet
(Avar királyfi volt a gondolat):
Pihen alattam a tajtékos élet,
Egy vén öreg a parton gödröt ás:
(Gyerekszem volt, de mélye feketéllett.)
Egy vén öreg a parton gödröt ás:
(Gyerekszem volt, de mélye feketéllett.)
Riassza fel hát könnytelen csapás!
Az ingó lécen bátoran megálltam
S elém bukkant a vízi-óriás.
Az ingó lécen bátoran megálltam
S elém bukkant a vízi-óriás.
Ajkát tartotta. Remegett az állam:
Ha csókolom, a vérem nem hevül.
(A partok égtek rőtszakállú lángban.)
Ha csókolom, a vérem nem hevül.
(A partok égtek rőtszakállú lángban.)
Aztán eltünt, otthagyva egyedül.
S én még sokáig megkövülve vártam
S úgy vert valami itt bennem, belül.
S én még sokáig megkövülve vártam
S úgy vert valami itt bennem, belül.
1922 első fele
