József Attila: NAPSZONETT
NAPSZONETT
A vén diványon hentereg a Nap,
Magával hozta erdők illatát
S kinek örömből semmi sem maradt,
Vidultan nézem én kopott diák.
Magával hozta erdők illatát
S kinek örömből semmi sem maradt,
Vidultan nézem én kopott diák.
Hogy nyújtózik, milyen kacér, hamis!
Aranyhajával elborítja arcom,
Lágy csókja éri rezgő ajkam is,
Ölébe békén árva főmet hajtom.
Aranyhajával elborítja arcom,
Lágy csókja éri rezgő ajkam is,
Ölébe békén árva főmet hajtom.
- Ó Nap, a csókod új életre kelt,
Ha símogat selyem hajad, még élek;
Rossz idegem új ösztönökre lelt.
Ha símogat selyem hajad, még élek;
Rossz idegem új ösztönökre lelt.
Maradj örökre - éjszaka lesz, félek,
Az éjnek oly riasztó árnya van
S ó jaj, nem gyújthatom föl önmagam!
Az éjnek oly riasztó árnya van
S ó jaj, nem gyújthatom föl önmagam!
1922. okt.
