Juhász Gyula: Halottaink
Halottaink
Távol mezőn és dombon és hegyen
Alusznak ők és sírjuk jeltelen.
Alusznak ők és sírjuk jeltelen.
És tenger mélyén és sivatagon
És nincs kereszt fölöttük, nincs halom!
És nincs kereszt fölöttük, nincs halom!
Négy anyaszélnek minden tájai
Látták harcolni őket s hullani.
Látták harcolni őket s hullani.
Ily aratásod nem volt s ne legyen,
Öreg Kaszás e földi téreken.
Öreg Kaszás e földi téreken.
S míg annyi gaz és annyi gyom maradt,
Elvittél sorra szépet, fiatalt.
Elvittél sorra szépet, fiatalt.
Húszéves lángészt, férfit, aki ép
És nem pótoltad őket semmiképp.
És nem pótoltad őket semmiképp.
Két kézzel vágtál rendet s rend helyett
Csak gyász, nyomor és ínség született.
Csak gyász, nyomor és ínség született.
Világunk dísze már világtalan,
A temetők odvában oda van.
A temetők odvában oda van.
Ó mily vetés ez, szörnyű, szent vetés,
Érlelni őket tenger könny kevés!
Érlelni őket tenger könny kevés!
Özvegyek, árvák, fájdalmas anyák
Vert tábora néz vérzőn, sírva ránk,
Vert tábora néz vérzőn, sírva ránk,
A kegyeletnek pisla mécse ég
S betegen virraszt az Emberiség.
S betegen virraszt az Emberiség.
Halottaink közt legnagyobb halott,
Közös anyánk, hazánk is ott van, ott!
Közös anyánk, hazánk is ott van, ott!
A dús, a boldog, drága szép haza,
Ma csonka, béna, vérző és kusza.
Ma csonka, béna, vérző és kusza.
Nincs e világon annyi koszorú,
Mely eltakarjon, áldott szomorú,
Mely eltakarjon, áldott szomorú,
Nincs annyi könny, mely méltón elsirat
És sebeinkre írt ad és vigaszt.
És sebeinkre írt ad és vigaszt.
Ne is legyen! Szót, könnyet már ne ejts,
Magyar, virágod egy, a nefelejts!
Magyar, virágod egy, a nefelejts!
És addig nem lesz élet, béke sem,
Míg föl nem támad ő, győzelmesen!
Míg föl nem támad ő, győzelmesen!
