Juhász Gyula: A szegedi boszorkányok
A szegedi boszorkányok
Az erdő, melyben égettétek őket
Dárdás polgárok, már régen kivágva,
Egy-két nagyon magányos, nagyon árva
Nyárfa kesergi még a tűnt időket.
Dárdás polgárok, már régen kivágva,
Egy-két nagyon magányos, nagyon árva
Nyárfa kesergi még a tűnt időket.
És ők, akik itt tűzben hamvadoztak,
Rég por és hamu már, elegy a földdel,
Mely tavaszonta frissen újra zöldel
És édes álmot ád a vándoroknak.
Rég por és hamu már, elegy a földdel,
Mely tavaszonta frissen újra zöldel
És édes álmot ád a vándoroknak.
A boszorkányok többé nincsenek,
Szemük tűzvésze már nem incseleg,
Szavak bűbája rontást nem terem.
Szemük tűzvésze már nem incseleg,
Szavak bűbája rontást nem terem.
Csak néha, tele holdas éjeken,
Mikor rügy pattan s árad a folyó már,
Álmában borzong és fölbúg a polgár!
Mikor rügy pattan s árad a folyó már,
Álmában borzong és fölbúg a polgár!
