Juhász Gyula: (Meghalt a nap)
A szürke árnyak tépdesik sután,
A nagy mezők most rágondolnak árván.
Nincs este még és már nincs délután.
Mint hőshöz illő, némán elbukott,
Elment nagy tengerek mögé mosollyal,
Mely nem volt fájó és nem volt unott.
Egy siető gázlámpás fénye lobban,
Mint a rivális, ki rég óta vár.
Törött üveggel hunyorog magában.
De a halott nap őt nem látja már.