Katona József: Tőrbeesésem
Tőrbeesésem
Visszagondolás
A záporeső
megszűnt, s a leső
egy szirti boltozatot;
de bájjal telve
kezem emelve
a piros alkonyatot.
A szép Természet
felett tenyészett
Mejjem elnehezüle;
a Nap - lankadó
dörg közt - haladó
már feküdni készüle.
Némult a nappali
zaj; s az esthajnali
dallára várt a berek;
hogy las fúvalmok
közt a zöld halmok
a Réteknek friss erek.
Csak a Falevél
s a Kunyhófedél
hullatá még a nedvét;
s a magát rázó
Napba szikrázó
mutogatta végkedvét.
Igy álltam én itt,
szivem szirénit
tartva levett kalapom;
s az imádságon
hallván, egy ágon
énekét mohon kapom.
Lassún reszkete
flótám szellete
táncin a szúnyogoknak;
s a majd felzendűlt
prücskök közt csend ült
alatt az árnyékoknak.
És ime! Akkor
csalák e gyakor
akkor csalák őt elé;
midőn az ajtó
nyílván, sohajtó
olvadásig tüzelé.
Az Est hallgatott,
a Fuvallat ott
a világ elreppene;
s még csak egy orkán
visító torkán
hogy megsemmisitene.
Kis küszöbében
megállt, s szemében
pirúlt el a Fényt-adott:
s a Láthatáron
alol, ziháron
én s a Nap - lelankadott.
megszűnt, s a leső
| liget jelel |
| néma jellel |
de bájjal telve
kezem emelve
| egy helyt álltam |
| és csodáltam |
A szép Természet
felett tenyészett
| balzsam szellő- |
| ártol tellő |
a Nap - lankadó
dörg közt - haladó
| halmos pára |
| bíborára |
Némult a nappali
zaj; s az esthajnali
| fényt lebbentő |
| pont serkentő |
hogy las fúvalmok
közt a zöld halmok
| visszhangitol |
| mint locspitol |
Csak a Falevél
s a Kunyhófedél
| ama tájon |
| a lapályon |
s a magát rázó
Napba szikrázó
| térünk földe |
| locskos zölde |
Igy álltam én itt,
szivem szirénit
| mind-mind jobban |
| gyújtván, Jobban |
s az imádságon
hallván, egy ágon
| két szerelmes |
| madár kell'mes |
Lassún reszkete
flótám szellete
| a levegő |
| közt lebegő |
s a majd felzendűlt
prücskök közt csend ült
| óriási |
| elnyúlási |
És ime! Akkor
csalák e gyakor
| andalgások |
| visszhangzások - |
midőn az ajtó
nyílván, sohajtó
| sarkán, verő |
| szivem merő |
Az Est hallgatott,
a Fuvallat ott
| megállt: tőllem |
| ész, mellőllem |
s még csak egy orkán
visító torkán
| se volt büszke |
| úgy egy üszke, |
Kis küszöbében
megállt, s szemében
| mosolyogva |
| majd ott fogva |
s a Láthatáron
alol, ziháron
| mordúlt még el |
| a Zaj, s ezzel |
