Kölcsey Ferenc: RÁKOS
Hullámit ittam s keblem emelkedett,
Könny forrt szememben, s érzeményim |
Szívem alatt tüzesedve vívtak! |
Árnyékainak gyönge fuvallatit,
Az égi szellem fürteim közt, |
S arcom előtt suhogott csapongván. |
A népesűlő térre tolongani,
Buzgó kebelt látok hazámért, |
S lángszemeket dagadó könyekkel! |
S ím villog a kard, s tárogató riad,
A büszke ló szökdell, nyihog, fúv, |
A lovag űl diadalmi tűzzel. |
Ki halni tud, nincs járom erős nyakán,
Néked, tenéked szent szabadság |
Áldozik a nemesen kifolyt vér! |
S teremj magodból szép csemetét nékünk!
Ah, szélveszek közt nyert honunkat |
Rút puhaság özönébe fojtjuk! |
Tolongva zúgunk táncpaloták felé,
S förtéztetett lyány karja közzé |
Szórja vadúl erejét az ifjú. |
És lassan őrlő féreg emészt belől,
Ha fog kigyúlni magzatidnak |
Szűk kebelökben az égi szikra? |