Kosztolányi Dezső: A KERTBEN
fehér lábad szökellt, ragyogva csendesen.
Kértél, szeresselek, mint a lombot a lomb.
Nem hajtottam reád, ifjú voltam, bolond.
Fehér kezed felém nyujtottad, kedvesem.
Kértél, szeresselek, mint a füvet a fű.
Ifjú voltam, bolond, s most lelkem keserű.