Kosztolányi Dezső: EPIGRAMMÁK Karl Kraus
Karl Kraus
de pompásan lő a gyerekszobákra.
Ha egyenesen a gyerekre lő,
tán az ágyút is eltrafálja ő.
az égre esd föl mindegyik. |
Isten nevében vezetik. |
keresd akármilyen alakban.
Mert oly sok-sok ember halandó,
majd te leszel még halhatatlan.
kertészei úgy rendelik keményen,
hogy megfordítva éljen
és erre legbüszkébb a fa maga:
zöld levele lehull a sárba
és megmarad a sárga.
Rohamra ment ez és nem volt szerencsés?
Azt a pergőtűz lekaszálta tán?
Mit mond az aznapi jelentés?
"Ma nincs jelenteni való."
nincs vége-hossza a pereskedésnek: |
s a marcona Mars a kereskedésnek. |
és a vérnek csorogni kell. |
a halálért is ácsorogni kell. |
fehér fejeddel, fürge tekinteted
egy hangzót keresett a légben,
mit hebehurgya diák elvesztett.
s mikor az ümmög, ő se találja meg,
méltatlankodva szólsz reája
durvaszivű, ki ilyet se fog fel.
mindig szeretted a tanulóidat,
de náluk is jobban szeretted
árva szavak szomorú betűjét.
de a latinból tudtam a németet,
mily német volt, mikor tevéled
kedves Ovidiusod tanultam.
Nem volt elég szóm s nem sikerült sehogy,
hogy a tavaszt, mit még csak éltem,
több lapon át ecsetelni kellett.
még Goethe sem, egy óra kevés idő -
mint tudná a kis gimnazista,
hogyha szegényke nem ujságíró?
lágyan kimélted árva diákodat
s németből sose buktatál meg,
mert a latinba jelesre álltam.
hisz éreztem, hogy sokkal adós vagyok,
s a német dolgozattal egykor
még örömet szerezek tenéked.
miként latinul tíz s tizenegy között,
horáci versben ezt az ódát
el se tudom sohasem dalolni.
Arcod szelíd a képzeletem ködén,
a képed, a szavad enyém még,
mintha ma is közeledben ülnék.
kezed simítja homlokodat, busan,
tán ápolsz épp egy nagybeteg szót -
szent hivatás e silány világban.
a szellemed még, láttalak a minap
az iskolánk felé s úgy érzem,
hogy te vezetsz ma is iskolába.
Ez elveszett kort nyelvre tanítod-e?
Még mostan is? Kövesd a példám
és a jelennek is adj szekundát!