Kosztolányi Dezső: KORA TAVASZ
a puszta fasorba,
s titkot visz a csenden
az éjbe sodorva.
eltáncol a szellő
és balzsamos írnak
hajunkba lehell ő.
szirmát, ki se feslett,
hűtötte az ádáz
lázat, mi heves lett.
allén tovaszárnyal
az árnyakat űzi
és játszik az árnnyal.
rét illata repdes,
suttogva kiséri
s az éjszaka csendes.
a víg nevetőket
bolyongja az éber
és puha mezőket.
sírt-rítt dala lágyan
és látta a halvány
alkonyt, bibor ágyban.
halk dalt rebeg, édest,
ing-ring a homályba,
kioltva a mécsest.