Kosztolányi Dezső: MÉLTÁNYOSAK LEGYÜNK, URAIM, MÉLTÁNYOSAK!
velőtrázó kiáltás hallik s leírhatatlan
módon tovább húzódik, majd hosszú és kopár,
szeszélyesen-ugráló kadenciákra pattan.
Le kell szögezni, mért sír, mért kénytelen
morogni,
holott - hangsulyozandó! - nincs is reá oka:
Vokális visszaélés látszik itt fennforogni.
taglaljuk eszerint és vonjunk hasznot belőle,
nézzük objektivebben s akkor ezen baba,
az Emberi Egyed már az Elvnek Hirdetője,
táp- vagy csupán emésztés-szükségből sírja undok,
éles jaját - hanem mint igaz Megismerő,
s tettében van talántán egynémely tisztesb indok.
ki bátor akarással rikoltja a sötét dalt,
az elvhű "Pesszimistá"-t köszöntse tisztelet,
amelyre minden Ember méltán jogos igényt tart!!