Kosztolányi Dezső: ÖCSÉM
ÖCSÉM
Az én öcsém mostan katona a határon,
a szerb hegyek mentén Ferenc József bakája,
szívdobbanásommal mérek fel minden éjet,
lámpákat gyújtok és így gondolok reája.
a szerb hegyek mentén Ferenc József bakája,
szívdobbanásommal mérek fel minden éjet,
lámpákat gyújtok és így gondolok reája.
Ezer szurony között, szekerek éjjelében
az ő szeme ragyog, kiáltó-ismerősen.
Ki tudja, merre néz, ki tudja, hol világít
sok százezer szem közt? - nem tudja senki, ő sem.
az ő szeme ragyog, kiáltó-ismerősen.
Ki tudja, merre néz, ki tudja, hol világít
sok százezer szem közt? - nem tudja senki, ő sem.
Öcsém, én kisöcsém a háború zajába
egy csókot küldök én, a lőporfüstbe: versem,
hogy érezd a bátyád, gondolj játékainkra,
ragyogj, kis hős, ragyogj és a lelked nevessen.
egy csókot küldök én, a lőporfüstbe: versem,
hogy érezd a bátyád, gondolj játékainkra,
ragyogj, kis hős, ragyogj és a lelked nevessen.
Emlékszel, édesem a játékháborúnkra,
mint villogott kardunk és porzott a határdomb?
Ugye ma is csattog a kard és döng az ágyú,
s a véres trombita ma is trarát-trarát mond?
mint villogott kardunk és porzott a határdomb?
Ugye ma is csattog a kard és döng az ágyú,
s a véres trombita ma is trarát-trarát mond?
Mert téged hívlak, Kard, kisgyermek drága Kardja,
játékos ismerős, ragyogjon régi pengéd
a nyári dombokon s hogy az öcsémre fordulsz,
ismerd meg édesen és légy hozzája gyengéd.
játékos ismerős, ragyogjon régi pengéd
a nyári dombokon s hogy az öcsémre fordulsz,
ismerd meg édesen és légy hozzája gyengéd.
Jó Puska, ne feledd, hogy gyermekpuska voltál
egykor az ő kezén s ha forgatnak a szerbek,
tagadd meg önmagad, nevess barátaidra,
légy játékpuska csak, légy te is újra gyermek.
Ami golyó kiszáll, száz angyal fogja össze,
mint röpködő lepkét, kacagjon fel az élet,
s te Isten, akiben gyermekkoromban hittem,
hajolj le csöndesen és védd meg az öcsémet.
egykor az ő kezén s ha forgatnak a szerbek,
tagadd meg önmagad, nevess barátaidra,
légy játékpuska csak, légy te is újra gyermek.
Ami golyó kiszáll, száz angyal fogja össze,
mint röpködő lepkét, kacagjon fel az élet,
s te Isten, akiben gyermekkoromban hittem,
hajolj le csöndesen és védd meg az öcsémet.
1914. július 30.
