Kosztolányi Dezső: A KÁRTYÁS SÍR
A KÁRTYÁS SÍR
Bitang! - kiáltja a szélvész utánunk,
zsivány! - sziszegi és megyünk tovább
s mint a gyerek, akit véresre vertek,
isszuk az undor keserű borát.
Fínom kezünk szelíd arcunkra nyomjuk
s az álmok álma csöndbe hull reája
és játszani kezd elhagyott szívünkben
az életünk laterna magicá-ja.
Látunk mezőt és virgonc, pici bárányt,
látunk karácsonyt, kávés reggelit
és az anyánkat is, kisírt szemekkel
és a szemünk könnyekkel megtelik.
És reszketünk, ha elfújjuk a gyertyát
és a sötétség járkál körülünk,
a paplanunkat is fülünkre húzzuk,
halálosan magunkba merülünk.
Ilyenkor az ágy hófehér mezőin
az életünktől borzadozunk által,
az egyik sír, a másik átkozódik,
a költőben fölreszket egy csodás dal
és az, akinek pásztor volt az apja,
a messzeségből pásztorfurulyát hall.
zsivány! - sziszegi és megyünk tovább
s mint a gyerek, akit véresre vertek,
isszuk az undor keserű borát.
Fínom kezünk szelíd arcunkra nyomjuk
s az álmok álma csöndbe hull reája
és játszani kezd elhagyott szívünkben
az életünk laterna magicá-ja.
Látunk mezőt és virgonc, pici bárányt,
látunk karácsonyt, kávés reggelit
és az anyánkat is, kisírt szemekkel
és a szemünk könnyekkel megtelik.
És reszketünk, ha elfújjuk a gyertyát
és a sötétség járkál körülünk,
a paplanunkat is fülünkre húzzuk,
halálosan magunkba merülünk.
Ilyenkor az ágy hófehér mezőin
az életünktől borzadozunk által,
az egyik sír, a másik átkozódik,
a költőben fölreszket egy csodás dal
és az, akinek pásztor volt az apja,
a messzeségből pásztorfurulyát hall.
1910
