Kosztolányi Dezső: EMILIA
EMILIA
1
Én nem tudom, hogy mért, de mostan
egy ismeretlen vágy gyötör,
járkálok a rózsás tilosban,
hol a könny, seb merő gyönyör.
egy ismeretlen vágy gyötör,
járkálok a rózsás tilosban,
hol a könny, seb merő gyönyör.
Én nem tudom, hogy mért, de csendbe
eszembe jut az ifjuság
és én fonom, szövöm, merengve
a szűzi vágy hó-mirtusát.
eszembe jut az ifjuság
és én fonom, szövöm, merengve
a szűzi vágy hó-mirtusát.
Én nem tudom, hogy mért, de félek,
távolba halkan szól a dal,
könnyezve látom, szép az élet
és hogy szivem még fiatal.
távolba halkan szól a dal,
könnyezve látom, szép az élet
és hogy szivem még fiatal.
Én nem tudom, mért s úgy örülnék,
lelkembe búgnak a dalok.
Átérezem az üdvök üdvét
és azt hiszem, hogy meghalok...
lelkembe búgnak a dalok.
Átérezem az üdvök üdvét
és azt hiszem, hogy meghalok...
2
Legyen tiétek a valóság
itt e világon,
enyémek a bús, néma rózsák,
a lázas álom.
itt e világon,
enyémek a bús, néma rózsák,
a lázas álom.
A lánytestek fehér parázsa,
a csók tiétek,
nekem elég, ha őt imádva
árnyába lépek.
a csók tiétek,
nekem elég, ha őt imádva
árnyába lépek.
Titőletek egy perc, egy óra
már elrabolja,
de én birom s egy röpke szóra
kiszáll karomba.
már elrabolja,
de én birom s egy röpke szóra
kiszáll karomba.
S ekkor tejarca fénybe reszket,
szemébe fény gyűl
s még szebb a rózsás képzeletnek
aranyködétül.
szemébe fény gyűl
s még szebb a rózsás képzeletnek
aranyködétül.
Hagyjátok hát meg búm továbbra
édes vigasznak
és hadd legyek ily koldús-árva
s ily szörnyű gazdag!
édes vigasznak
és hadd legyek ily koldús-árva
s ily szörnyű gazdag!
1906
