Madách Imre: A zászló-őr
Mind előre, feltarthatlan.
Gáttörő folyamként zúdúl
A honvéd, - míg a falon van.
Sok, mely elfolyt a szentelt vér.
Retteg minden, hogy kegyelmet,
Nem is oszt az, aki nem kér.
A győzelmet feltarthassa;
S kétségbeejtő és halálos
A vesztőknek gondolatja.
Győztes zászló leng a bástyán,
Szerte zeng győzelmi ének,
S mért szól mégis oly mogorván.
Halvány arccal annak őre,
Melle vérzik, búsan eszmél
Hányat vittek temetőre. - -
A zajatlan éjszakában
Embert vél mozogni látni
Oldalvást egy csatornában.
Éhenholtan, kétségbesve
Kulcsolt kézzel térdre hullnak
Ily kérelmes szókat ejtve :
Sorsunkat kezedbe rakjuk,
Rejtezénk, de az éhséget
Már tovább el nem bírhatjuk."
Hogy ne lásson térden embert,
Kezd nagy mérgesen beszélni,
És keres, keres, tán fegyvert :
Szedte-vette gyáva népe
Nyomorognotok, nem bízva
A magyar nagylelkűségbe !"
Feltálalja, amije van,
Ellenének, s zászlójánál
Fel-le jár némán, nyugodtan.