Petőfi Sándor: PUSZTAI TALÁLKOZÁS
PUSZTAI TALÁLKOZÁS
Sík a puszta, mint a pihenő tó.
Közepén megy gazdag úri hintó.
Megy a hintó, mégpedig vágtatva,
Mintha villám volna belefogva.
Van beléje fogva négy paripa.
Az út olyan, mint a pallós szoba.
De a jó út s jó lovak dacára
Most a hintó hirtelen megálla.
Elvágták-e a négy hámistrángot?
Vagy a kerék mély kátyúba vágott?
Sem az egyik, sem a másik biz a!
Hanem ott termett a puszták fia,
Ottan termett a puszták királya,
A haramja; egy nagyot kiálta,
S pisztolyt vett ki a nyeregkápábul.
Azért áll a hintó és nem mozdul.
A haramja gyönge sikoltást hall,
Azt gondolja, hogy talán madárdal,
És körűlnéz és be a hintóba,
Hát ott van a madár, aki szóla;
Szép kis madár, gyönyörű menyecske,
Talán nem is él, csak úgy van festve.
"Könyörűlj!" szól, s tovább esdekelne,
De elvette hangját ijedelme.
A haramja lelkesen néz rája,
S ilyen nyájas szókra nyílik szája:
"Ne rettegjen, tekintetes asszony!
Nem gátolom, hogy tovább utazzon.
De mielőtt innen odább menne,
Kérem szépen, nézzen a szemembe!"
És az asszony félénk bátorsággal
Farkasszemet néz a haramjával,
Ki közelebb lépett, és megint kért:
"Tegyen meg még egyet a kedvemért:
Engedje megfognom szép kacsóját...
Megengedi? megengedi tehát?
Oh köszönöm, köszönöm!... de hátha
Volna még egy esdeklésem hátra?
Egyetlen egy... azután utazzon...
Csókoljon meg, tekintetes asszony! -
Arca pirul... harag ez vagy szégyen?
Oh, akármi, csak harag ne légyen;
Ne váljunk el haragban egymástól,
Inkább lemondok e kivánságról.
A csók úgyis, ha erőtetve jő,
Olyan, mint a korán szedett szőlő.
Teens asszony, isten áldja meg hát!
Felejtse el a szegény haramját.
Aki, aki..." itt megszakadt szava,
De érezte sarkantyúját lova,
Egyet ugrott és vágtatni kezdett,
Meg sem állott, amig este nem lett.
Közepén megy gazdag úri hintó.
Megy a hintó, mégpedig vágtatva,
Mintha villám volna belefogva.
Van beléje fogva négy paripa.
Az út olyan, mint a pallós szoba.
De a jó út s jó lovak dacára
Most a hintó hirtelen megálla.
Elvágták-e a négy hámistrángot?
Vagy a kerék mély kátyúba vágott?
Sem az egyik, sem a másik biz a!
Hanem ott termett a puszták fia,
Ottan termett a puszták királya,
A haramja; egy nagyot kiálta,
S pisztolyt vett ki a nyeregkápábul.
Azért áll a hintó és nem mozdul.
A haramja gyönge sikoltást hall,
Azt gondolja, hogy talán madárdal,
És körűlnéz és be a hintóba,
Hát ott van a madár, aki szóla;
Szép kis madár, gyönyörű menyecske,
Talán nem is él, csak úgy van festve.
"Könyörűlj!" szól, s tovább esdekelne,
De elvette hangját ijedelme.
A haramja lelkesen néz rája,
S ilyen nyájas szókra nyílik szája:
"Ne rettegjen, tekintetes asszony!
Nem gátolom, hogy tovább utazzon.
De mielőtt innen odább menne,
Kérem szépen, nézzen a szemembe!"
És az asszony félénk bátorsággal
Farkasszemet néz a haramjával,
Ki közelebb lépett, és megint kért:
"Tegyen meg még egyet a kedvemért:
Engedje megfognom szép kacsóját...
Megengedi? megengedi tehát?
Oh köszönöm, köszönöm!... de hátha
Volna még egy esdeklésem hátra?
Egyetlen egy... azután utazzon...
Csókoljon meg, tekintetes asszony! -
Arca pirul... harag ez vagy szégyen?
Oh, akármi, csak harag ne légyen;
Ne váljunk el haragban egymástól,
Inkább lemondok e kivánságról.
A csók úgyis, ha erőtetve jő,
Olyan, mint a korán szedett szőlő.
Teens asszony, isten áldja meg hát!
Felejtse el a szegény haramját.
Aki, aki..." itt megszakadt szava,
De érezte sarkantyúját lova,
Egyet ugrott és vágtatni kezdett,
Meg sem állott, amig este nem lett.
Pest, 1845. október 16. - november 25. között
