Petőfi Sándor: SOHASEM VOLT AZ SZERELMES...
SOHASEM VOLT AZ SZERELMES...
Sohasem volt az szerelmes, aki
Mondja, hogy rabság a szerelem.
Szárnyat ád ő, és nem rabbilincset,
Szárnyat ád ő... azt adott nekem.
Mondja, hogy rabság a szerelem.
Szárnyat ád ő, és nem rabbilincset,
Szárnyat ád ő... azt adott nekem.
S a madárnak nincsen olyan szárnya,
Mint minőt a szerelem növeszt.
El sem kezdem oly parányisággal,
Mint a föld, hogy átröpüljem ezt.
Mint minőt a szerelem növeszt.
El sem kezdem oly parányisággal,
Mint a föld, hogy átröpüljem ezt.
Szállok én az angyalok kertébe,
Föl az égre, pillantás alatt,
S koszorúba fűzöm ott e kertnek
Lángrózsáit, a csillagokat.
Föl az égre, pillantás alatt,
S koszorúba fűzöm ott e kertnek
Lángrózsáit, a csillagokat.
Majd ez égi fény borít el, majd az
Alvilágnak éjszakája föd...
Szállok és egy pillanatban látok
Istent s mennyet, poklot s ördögöt.
Alvilágnak éjszakája föd...
Szállok és egy pillanatban látok
Istent s mennyet, poklot s ördögöt.
Nincsen itt tér, nincsen itt időköz,
Hogyha szárnyam fölkerekedik;
A világnak megteremtésétől
Szállok a végső itéletig.
Hogyha szárnyam fölkerekedik;
A világnak megteremtésétől
Szállok a végső itéletig.
S így ha mennyet és poklot bejárok:
A pokolban ami gyötrelem
És a mennyben ami üdvesség van,
Egy percben mindazt átérezem.
A pokolban ami gyötrelem
És a mennyben ami üdvesség van,
Egy percben mindazt átérezem.
Szalkszentmárton, 1845. aug. 20. - szept. 8. között
