Petőfi Sándor: MÁR, GALAMBOM, ENGEDJ MEG...
MÁR, GALAMBOM, ENGEDJ MEG...
Már, galambom, engedj meg, de
Ki kell mondanom:
Legyen vége a tréfának,
Mert nagyon unom.
Ki kell mondanom:
Legyen vége a tréfának,
Mert nagyon unom.
Eddigi szeszélyedet csak
Megbocsátom még;
Más ennyit sem tűrne, régen
Mondta voln': elég.
Megbocsátom még;
Más ennyit sem tűrne, régen
Mondta voln': elég.
Vinné el az ördög ezt az
Én jó szívemet!
Boldogságom ennek mindig
Áldozatja lett.
Én jó szívemet!
Boldogságom ennek mindig
Áldozatja lett.
Kifog rajtam minden gyermek
És minden leány...
De fogadom, hogy máskép lesz,
Máskép ezután.
És minden leány...
De fogadom, hogy máskép lesz,
Máskép ezután.
Azért vége a tréfának,
Szedd össze magad,
És hallgasd meg ünnepélyes
Komoly szavamat:
Szedd össze magad,
És hallgasd meg ünnepélyes
Komoly szavamat:
Amit eddig még nem tettél,
Bármint kértelek,
Tedd ezennel, tedd, ha mondom,
Rögtön csókolj meg!
Bármint kértelek,
Tedd ezennel, tedd, ha mondom,
Rögtön csókolj meg!
Szatmár, 1847. július
