Petőfi Sándor: A BUJDOSÓ
A BUJDOSÓ
Mit nekem hab! mit nekem vész!
Én nem félem haragát,
Kebelemnek pusztaságit
Száz vihar rohanja át.
Én nem félem haragát,
Kebelemnek pusztaságit
Száz vihar rohanja át.
Rajta! gyorsan evezőhöz,
Talpra, reszkető legény!
Bár toronnyá nő a hullám,
A túlpartra szállok én.
Talpra, reszkető legény!
Bár toronnyá nő a hullám,
A túlpartra szállok én.
Éj borong ott, sűrü ködnek
Kétségbarna éjjele;
Lyány! temetve mindörökre
Legyen emléked bele,
Kétségbarna éjjele;
Lyány! temetve mindörökre
Legyen emléked bele,
Ki ez égő szerelemmel
Enyelegve játszhatál,
Ki hűséget esküvél, és
Oh! ki mégis megcsalál.
Enyelegve játszhatál,
Ki hűséget esküvél, és
Oh! ki mégis megcsalál.
Messze tűnnek már a partok,
Messze tűn a gyászvidék.
Hol szivemnek béke, csönde
Romhalomba dönteték:
Messze tűn a gyászvidék.
Hol szivemnek béke, csönde
Romhalomba dönteték:
Tűnjön is nagy messze tőlem,
Hogy ne légyen semmi jel,
Mely a multat, érzeményim
Háborítni, költse fel.
Hogy ne légyen semmi jel,
Mely a multat, érzeményim
Háborítni, költse fel.
Hah! mi kép leng a ködéjben?
Bájoló mint a tavasz...
Szőke fürttel... kék szemekkel...
Hűtelen lyány, képed az!
Bájoló mint a tavasz...
Szőke fürttel... kék szemekkel...
Hűtelen lyány, képed az!
Nincs tehát a nagyvilágon,
Nincs hely, csalfa szép alak!
Hol sebemre ír csepegjen,
Hol feledni tudjalak?
Nincs hely, csalfa szép alak!
Hol sebemre ír csepegjen,
Hol feledni tudjalak?
Dunavecse, 1842. október
